Személyi akták (Jelentősebb személyek aktái)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Személyi akták (Jelentősebb személyek aktái)

Témanyitás  Benjamin Lafayette Sisko on Szomb. Dec. 12, 2009 5:06 pm

Benjamin Sisko
A Csillagflotta kapitánya, Deep Space Nine parancsnoka. Joseph Sisko fia, Jake Sisko apja. Felesége, Jennifer Sisko, a borg támadás idején vesztette életét. Kezdetben nem akarta elfogadni DS9 parancsnoki pizícióját, vissza akart térni a Mars orbitális pályáin lakórészlegeket építeni. Kai Opaka és Jean-Luc Picard hatására fogadta el áthelyezését. (Emissary) Találkozott a féreglyukban élő misztikus lényekkel találkozik, nekik is szerepe volt döntésében.
Tanúja volt Kai Opaka halálának amikor a kai Gamma-kvadránsba repült. Bajor vallási vezetőjének halála számára is nagy csapás volt, hiszen Opaka volt az, aki felismerte Siskóban a próféták küldöttjét és a bajori vallás tanulmányozására ösztönözte. (Battle Lines)
A bajori polgárháború idején, amikor a helyi milícia átvette az állomás irányítását, Sisko és társai az állomást védték Jaro emberei ellen. (The Siege) Később beleszeretett egy titokzatos nőbe, aki azonban csak egy hologramnak bizonyult. (Second Sight)
Egy küldetés alkalmával Sisko és O'Brien megrekedt egy bolygón, ahol egy föderációs egység zuhant le 10 évvel korábban. Mivel nem volt hajlandó behódolni a csoport vezetőjének és elfogadni filozófiáját, embertelen körülmények között tartották foglyul. (Paradise)
Gul Dukatot ő szabadította ki a Maquis fogdágából. Akciójuk során szembekerült régi barátjával, Cak Hudsonnal, akit végül futni hagyott. (The Maquis 1-2) Röviddel a Maquis-kaland után Benjamin és Jake Sisko, valamint Quark és Nog a Gamma-kvadránsba repült, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak. Quark és a parancsnok jem'hadar fogságba esett, egy kétszínű vorta segítségével sikerült megszökniük, akinek az volt a célja, hogy felmérje a Föderáció erőit. (The Jem'hadar)
A dominion támadására való készülés idején a parancsnokot visszahívták a földre, hogy számoljon be a Gamma-kvadráns alkóiról szerzett ismeretiről. DS9-re a U.S.S. Defiant fedélzetén tért vissza. Hogy megtudja, mire készülnek a gamma-kvadráns urai, átrepült legénységével a féreglyukon. Röviddel ezután hajóját támadás érte. Míg Odo kiderítette, hogy népe irányítja a kvadráns életét, addig Siskon és társain a dominion képviselői végeztek kisérletet. (The Search)
Újra együtt kellet működnie Gul Dukattal, amikor Tom Riker elrabolta a Defiantet és maquis társaival a kardassziai határ felé vették útjukat. (The Defiant)
Egy újabb földi konferenciára akart transzportálni Sisko, Dax és Bashir, amikor egy kisebb baleset következtében a 21. században értek földet. Sisko és Bashir a munkanélküliek gettójába került, ahol a parancsnok kénytelen volt felvenni egy miatta meggyilkolt férfi személyazonosságát, mivel nem akarta befolyásolni a történelem menetét. A parancsnok a jobb életkörülményeket és munkahelyeket követelők élére állt, követelések teljesítése után visszatért a jövőbe. (Past Tense)
Korábban ellenezte fia és a ferengi Nog barátságát, de később ő lett az, aki segített a fiatalembernek bekerülni az Akadémiára. (Heart of Stone)
Egy időben Sisko parancsnok megszállottként vetette bele magát a bajori történelembe. Talált egy régi tervrajzot, aminek segítségével felépítette azt a bajori 'vitorlást', amivel Bajor űrhajósai évszázadokkal az ember előtt már az űrt járták. Bebizonyította Dukatnak, hogy az általa alsóbbrendű fajnak hitt bajoriak évszázadokkal a kardassziaiak előtt már az űrt járták. (Explorers)
A frissen előléptetett Sisko kapitány és legénységének meg kellett állítania a Defiant fedélzetén elszabadult alakváltót.
(The Advesary) A khitomeri egyezmény gyengülése idején az állomáshoz érkező klingon flotta szándékainak kiderítésével Sisko kapitány Worfot bízza meg. Siskoék feladata lett Gowron megállítása. (Way of the Warrior)
Jake Sisko 18 éves volt, amikor édesapja a Defiant fedélzetén életét vesztette. Halála után egy évvel Sisko kapitány azonban visszatért az állomásra- de csak néhány percre, hogy ezután évekig ne bukkanjon fel. Dax és O'Brien jött rá, hogy Sisko kikerült a mi tér-idő kontinuumunkból. Jake- nek kellett megtalálnia a módot apja visszahozására. Árói ambiciói feladása árán Jake remek tudós lett, végül megtalálta az utat apja megmentésére. Az idős Jake életének utolsó pillanata apja életének folytatását jelentette, Benjamin Sisko ki tudta kerülni nemezisét. (The Visitor)
Sisko kapitány tárgyalásokat kezdett a dominion kisebb népeivel, de az üzletkötést megzavarta a jem' hadar támadása. Amikor a Defiant a kereskedők segítségére indult egy közeli bolygó atmoszférájába, a jem' hadar hajók lecsaptak rájuk és súlyos csapást mértek a Defiantre. A támadás során Sisko kapitány életveszélyes állapotba került, Kira őrnagy tartotta benne a lelket. (Starship Down)
Amikor már minden jel arra utalt, hogy a dominion a Föld elfoglalására készül, Odo és Sisko kapitány a Földre utazott, hogy felkészüljenek a támadásra. Az előkészületek során megdöbbenve tapasztalták, hogy a Csillagflotta vezetősége át akarta venni a Föderáció irányítását. A kapitányt lecsukták, mivel ellenezte egy szakadár admirális terveit, de Odo segítségével sikerült még isőben megállítani a puccsot, ami a Föderáció bukását okozhatta volna. (Home Front, Paradise Lost)
A dominion inváziót egyelőre sikerült elhárítani, de Siskoónak újabb riválissal kellett szembenéznie: a féreglyukon át megérkezett egy századokkal korábban eltűnt bajori, aki azt állította, ő a próféták küldöttje, nem Sisko. (Accession) A helyzetet sikerült rendezni, de a kapitány továbbra sem pihenhetett. Fiát elcsábította egy idősebb asszony, aki Jake energiáját akarta leszívni. (The Muse)
Később az állomásra érkező ipari replikátorok felkeltették a Maquis érdeklődését is. Sisko kapitány számított is a renegát csapat támadására, arra azonban nem, hogy mialatt ő gyanúsan viselkedő Kassidy Yates-et követi, addig egy lojálisnak hitt tisztje, Eddington, ellopja a gépeket. (For the Cause)
A replikátorok elvesztek és a Föderációnak egy sokkal nagyobb problémával kellett legközelebb megküzdenie. A Defiant legénységének egy renegát jem'hadar csapat után kellett mennei és egy jem'hadar osztaggal együtt harcolva meg kellett állítaniuk a iconia-kapu javításával foglaltoskodókat. Sisko tudta, ha a renegát csapat terve sikerül, akkor bárhol lecsaphatnának a galaxisban. (To the Death)
Egy ponton összefutottak a klingon és a dominion intrika szálai: Sisko és három társa Kronosra utazott, hogy leleplezze a Gowront helyettesítő alakváltót. A bolygón kiderült, hogy nem a klingon nagytanács fejét cserélték ki a dominion urai, Martok ezredest. (Apocalyrse Rising)
Sisko és társai egy küldetés során egy távoli bolygó felszínén maradnak, hajójukat szétlötte a jem'hadar. Sisko kapitány tárgyalásokat kezd az odaérkező vortával, tudja, hogy olyasmi van a fedélzeten, ami nagyon kell a dominionnak. Végül a ronccsal együtt távoznak - Sisko értékes szerzeménnyel bővítette a Föderáció hajóparkját. (The Ship)
Amikor az idő orbja (bajori szent kehely) segítségével egy klingon visszautazott az időben, hogy megváltoztassa jelenét, Sisko és társai is kénytelenek voltak egy rövid utat tenni a 23. századba. Miután megakadályozták a K-9-es állomás elpusztítását és megmentették a gyanútlan Kirk kapitány életét, Sisko a hídon tett jelentést az élő legendának. (Trials and Tribble-ations)
Sisko, Garak, Dax és Odo épp bajorről utazott vissza az állomásra, amikor plazmaviharba kerültek. Végül a megszállás idején landoltak, és Quarknál vállaltak munkát... Kiderült, hogy mindannyian Odo egy gondolatának 'rabjai' lettek, egyfajta kapcsolatba léptek az alakváltó agyával a vihar hatására. (Things Past)
Az állomáson keresztül jut el Bajorre az ősi szent épületek tervrajzai és a bajori történelemért rajongó Sisko kapitány tanulmányozni kezdte az elveszett város, Ba'hala felépítését. Azt remélte, hogy a jóslatot beteljesítve ő lesz az, aki megtalálja a várost. A tervek tanulmányozása közben baleset érte, látnoki képességekre tett szert, melyet elveszett Bashir doktor műtétje után. (The Rapture)
Újból feltűnt Eddington, a maquis-vezér. A kapitány, aki azóta sem tudta elfelejteni a férfi árulását, most Eddington nyomába szegődött és ha nagy árat is kellett fizetnie az egykori tiszt elfogásáért is, gondoskodott arról, hogy az egy föderációs büntetőtelepre kerüljön. (For the Uniform) Pár héttel később kihozatta a férfit, hogy a segítségével járjon utána egy ügynek. (Blaze of Glory)
A növekvő dominion fenyegetés idején szinte állandó kapcsolatban állt Weyounnal, a dominion föderációs nagykövetével és Bajor vallási vezetőjével, kai Opakával. Az előbbivel a lehetséges békés megoldásokról, utóbbival Bajor semlegességének megőrzéséről tárgyalt. (In the Cards)
Valamivel később világossá vált Sisko számára, hogy nem engedheti meg, hogy a féreglyukon keresztül jem'hadar egységet tízezreit halmozzák fel Kardasszián: felállítatta a wormhole száját védő aknamezőt. Ezt követően az állomást elfoglalta a dominon flottája, de az aknamező fennmaradt. (Call to Arms)
Áthelyezték a 375-ös csillagbázisra, majd annak a jem'hadar hajónak a parancsnokságával bízták meg, amit egy évvel korábban ő és társai szereztek meg. Irányítása alatt megsemmisítették a dominion legnagyobb 'fehér' raktárát, majd Martok segítségével visszatértek a csillagbázisra. (Rocks and Shouls, Sons and Daughters)
Jake egy ügyesen közvetített üzenetének köszönhetően megtudta, hogy a dominiont napok választják el az aknamező lebontásától, Sisko megtervezte és végrehajtatta DS9 visszvételét - ahogy azt megígérte embereinek. Ezzel a tettével egy hordó vérbort nyert Martoktól.

Elsőtisztjével - a kezdeti nehézségeket legyőzve - hatékony munkakapcsolatot alakítottak ki. Az állomás tudományos tisztje, Jadzia Dax legjobb barátja lett; a szimbióta előző hordozója, Curzon, a mentora volt.
Romantikus szálak fűzik Kassidy Yateshez, egy teherhajó kapitányához. Kedvenc sportja a baseball.

Dr Julian Bashir
A csillagflotta orvosa, 2369-tól Deep Space Nine főorvosa. 2342-ben született a Földön. A kis Julian társaihoz képest fizikailag és szellemileg is alul maradt, szülei a modern (és törvénytelen) génsebészeti eljárásoknak köszönhetően kivételes fiatalembert faragtak belőle. A Csillagflottán osztályában második legjobb tanulóként végzett. Kalandvágyból kérte magát DS9-re, de hamar rájött, hogy az élet a 'határvidéken' korántsem olyan vidám, mint azt képzelte. Már az első évben barátságot kötött Garakkal, az állomásra száműzött kardassziai szabóval; majd a későbbiekben sikerült kiérdemelnie Kira őrnagy és O'Brien tiszteletét és barátságát. 2373-ban a dominion elrabolta és egy alakváltót állított a helyébe. Ezalatt Julian jem'hadar fogságban volt, ahonnan Worf és Garak segítségével sikerült kiszabadulnia. (By Inferno's Light) 2374-ben Dr Zimmerman róla akarta mintázni a flotta hosszú élettartamú holografikus doktorát, azonban kiderült, hogy eredményeit részben a gyermekkori génmanipulációnak köszönheti. A programot félbeszakították, édesapját egy föderációs büntetőtelepre vitték. (Dr Bashir, I Presume) A háború idején a Defianten teljesített szolgálatot, DS9 visszavétele után újra az állomás főorvosa lett. Bashir hobbija a dart, a faltenisz és a különféle holoregények; romantikus szálak fűzték Leetához, sokáig szerelmes volt Daxbe.

Lt Cmdr Worf
Mogh fia, Kurn bátyja, K'Ehleyr, majd Dax társa, - utóbbinak férje is - Alexander apja. 2364-től a U.S.S. Enterprise-D biztonsági tisztje, majd 2372-től Deep Space Nine stratégiai műveleteit vezető tisztje. Az első klingon, aki a Csillagflottában szolgál. 2340-ben született Kronoson. 2346-ban, a khitomeri támadásban szülei életüket vesztették, Szergej és Helena Rozhenko nevelte a Gaulton, majd a Földön. Worf Tasha Yar halála után lett az Enterprise biztonsági tisztje. 2366-ban kiderült, hogy halottnak vélt öccse, Kurn életben van. Nagyjából ezzel egyidőben közösítte ki Worfot a Klingon Nagytanács: úgy hitték, a khitomeri mészárlás Mogh árulásának eredménye. Az egyetlen, aki bizonyítani tudta volna Mogh ártatlanságát, az az áruló fia, Duras lett volna. Worf azonban megölte a klingont, miután az végzett kedvesével, K'Ehleyrral. (Fiukat, Alexandert, Worf nevelőszüleire bízta.) 2368-ban a klingon polgárháború idején jelentős szerepe volt neki és öccsének Gowron hatalmának megszilárdításában. (The Next Generation: Redemption) Worf a khitomeri egyezmény felbomlása után került DS9-re. Dax és Koloth társaságában Kahless kardjának felkutatására indult 2372-ben. Az év végén hadbíróság elé kerül egy személyszállító-hajó felrobbantása miatt. A vádak alól tisztázták, de Sisko kapitány megfontoltságra intette. (Rules of Engagement) 2373-ban a Gamma-kvadránsba utazott, hogy kiszabadítsa az ott fogva tartott kardassziai, romulán és föderációs tiszteket. Kivívta a klingon seregek vezérének csodálatát, Martok befogadta családjába. Egy ideig az idősebb klingon hajóján szolgált. (In Purgatory's Shadow, By Inferno's Light) 2374-ben a Vornak fedélzetén hagyta el Deep Space Nine-t az állomás kardassziai és dominion kézbe jutása előtt, ő értesítette Gowront az összecsapásról. Az állomás visszaszerzése után régi posztját foglalta el. Romantikus szálak fűzték Deanna Troihoz, majd röviddel áthelyezése után beleszeretett Jadzia Daxbe, akit 2375-ben vett feleségül.

Lt Cmdr Jadzia Dax
DS9 állomás tudományos tisztje 2369 óta. Jadzia Trillről származik, 2367-ben kapta a Dax szimbiótát. Exobiológiából, zoológiából, asztrofizikából és exoarcheológiából szerzett diplomát. A Dax szimbióta korábban hét hordozóval élt szimbiózisban, közülök a legutolsó, Curzon, kivívta a klingonok tiszteletét. Curzon Dax volt Benjamin Sisko mentora és legjobb barátja. A barátrság mai napig tart Dax fedezte fel 2369-ben a Bajor szektorban a Gamma-kvadránsba vezető stabil féreglyukat. (Emissary) 2371-ben a klingon Kang, Korr és Koloth társaságában bosszút állt Curzon unokaöccsének gyilkosán, az albínó klingonon. 2372 elején megtudta, hogy volt egy hordozója, akinek létezését kitörölték memóriájából, mivel a férfi gyilkos volt. Ugyanennek az évnek a végén egy szertartás során Dax találkozhatott a korábbi hordozókkal és fény derült arra is, hogy Curzon miért ellenezte annak idején hogy felvegyék a szimbiózis programba: az idős trill férfi szerelmes volt belé. (Faces) Hordozói voltak: Emmeny, Audred, Torias, Joran, Curzon. 2373-ban Dax Kolothszal és Worffal megtalálta Kahless karjdját. 2374-ben összeköltözött Worffal, majd amikor Worf ideiglenesen Martok ezredes hajóján elsőtiszt lett, Dax tudományos tisztként követte a klingont. Föderációs szolgálatba visszatérve a Defiantet irányította a féreglyuk aláaknázása idején. A háború után összeházasodott Worffal. (You Are Cordially Invited)

Jake Sisko
Benjamin és Jennifer Sisko fia. 2355-ben születtett a Földön, édesanyját 2367-ben vesztette el Wolf 359-nél a borg támadás idején. 2369-ben érkezett a Deep Space Nine fedélzetére, amikor édesapja átvette az állomás parancsnokságát. Hamarosan összebarátkozott a ferengi Noggal, de barátságuknak sem apja, sem Nog nagybátyja, Quark nem örült. A két fiatal megalapította a Noh-Jay Konzorciumot, 2369-ben sikeres üzletet bonyolítottak le. 2371-ben Chief O'Brien segédje lett, apja azt remélte, Jake is a flotta tisztje lesz. A fiú azonban másként döntött; az írói pályát választotta. A klingonokkal folytatott háború idején, 2374-ben Bashir doktorrral a háborús övezetbe ment, hogy tudósítson az ott történtekről - a kirándulás majdnem az életébe került. Munkájának köszönhetően a Föderációs Híradó állandó munkatársa lett és amikor az állomást átadták a kardassziai-dominion flottának, Jake - apja tudta nélkül - az állomáson maradt, hogy tudósítson a fejleményekről. A háború idején segítette az ellnállás munkáját, Damar lecsukatta. Quark és Ziyal szabadította ki.

Major Kira Nerys
2369 óta a Deep Space Nine állomás elsőtisztje, a Föderáció bajori összekötője. Már tizenkét évesen a bajori ellenállás tagja volt, 2357-ben a Shakaar nevű csoporttal részt vett a hírhedt Gallitep munkatábor felszabadításában. 2370-ben kardassziai fogságból szabadította ki Li Nalast, a bajori ellenállás legendás alakját. Később Kira és Dax akciójának köszönhetően sikerült elhárítani egy bajori polgárháború veszélyét. (Homecoming, The Circle, The Siege) 2372-ben kardassziaiak rabolták el, hogy általa leplezzék le népük emigráns mozgalmának vezetőjét, Tekeny Ghemort. (Second Skin) Szintén 2372-ben a Gamma-kvadránsba repült a Defainten, hogy felvegyék a kapcsolatot a dominion uraival. A csillaghajót támadás érte, Odoval az alakváltók bolygóján landoltak. Itt találtak rá társaikra is, akikekkel időközben kisérleteztek az alakváltók. (The Search) 2373-ban egy küldetés során a terhes Keiko O'Brien súlyosan megsérült, az O'Brien babát Kira őrnagy hordta ki. Terhessége utolsó heteiben elrabolta egy kardassziai, akit annak idején az ő csoportja nyomorított meg. Társai idejében érkeztek, hogy megmentsék az őrnagyot és a babát. (Body Parts) A Föderáció kivonulása után az állomáson maradt a semleges bajori kormány képviselőjeként. Megszervezte a helyi ellenálló csoportot, melynek többek között Jake, Rom és Odo voltak a tagjai. Megpróbált nyomást gyakorolni Odóra, hogy Weyoun csodálatát kihasználva enyhítsen a helyzeten. Az állomás visszavétele után ismét DS9 elsőtisztje lett. Romantikus szálak fűzték Vedek Bareilhoz, Shakaar miniszterhez, majd az alternatív univerzum Bareilához. Odo legjobb barátja, bizalmasa - az alakváltó szerelmes belé. Hobbija a faltenisz.


Chief Miles Edward O'Brien
Keiko O'Brien férje, Molly és Yoshi O'Brien apja. 2364-től az Enterprise-D transzporterkezelője, 2369-től a Deep Space Nine állomás műveleti tisztje és mindenese. Karrierjét a U.S.S. Ruttledge fedélzetén kezdte, a kardassziaiak mészárlását követően részt vett a Setlik III. túlélőinek mentésében. 2367-ben elvette Keiko Ishikawát (TNG: Data's Day), két gyermekük született; a kisfiút Keiko balesete miatt Kira őrnagy hordta ki. (Body Parts) Rövid idő alatt sikerült felhoznia az alig működöképes állomást Föderációs sztenderdre. 2370-ben Bajorön egyfajta táltosként segített elűzni egy falut fenyegető szörnyet. 2372-ben a cardassziaiak elrabolták és fegyvercsempészéssel vádolták. Odo és Sisko segítségével sikerült bizonyítani ártatlanságát. (Tribunal) 2372-ben felújította DS9 fegyverrendszerét, majd később klingonnak öltözve Kronosra ment, hogy társaival leleplezze a Gowront helyettesítő alakváltót. (Apocalypse Rising) 2374-ben öt év munkáját kellett lerombolnia amikor Dukat és Weyoun átvette DS9 parancsnokságát: az összes rendszert működésképtelenné tette, törölte az összes komputer memóriáját. (Call To Arms) A háború idején a Defianten szolgált, az állomás visszavéltele után tért vissza posztjára. Legjobb barátja Dr Bashir, kedvenc sportja a kajakozás és a dart. Kedveli a holosuitprogramokat, de nem szereti mindig a gonoszt játszani.

Odo
Deep Space Nine biztonsági főnöke. Alakváltó, a Gamma-kvadráns szülötte. Bajor kardassziai megszállása alatt találtak rá, a Dr Mora vezette bajori tudóscsoport kisérletei után cardassziai szolgálatba állt. Egyfajta kívülállóként nyomozott az állomáson történt bűnügyekben - kizárólag az igazság érdekli, nem lehet megvesztegetni. 2369-ben, amikor a Föderáció vette át DS9 irányítását, Odo a bajori kormány megbízásából a fedélzeten maradt és biztonsági tisztként folytatta munkáját. (Call To Arms) 2371-ben a Defiant fedélzetén a Gamma-kvadránsba repült, ahol megtudta, hogy a Dominion urai közül származik. Később, amikor egy alakváltó megpróbált beférkőzni a legénysége, Odo kénytelen volt megölni őt. Ezért társai elvették alakváltó képsségét. (Broken Link) 2372-ben egy sérült alakváltó csemete kerül az állomásra, Odo foglalkozik vele. A kicsit nem tudja ugyan megmenteni, de egyfajta búcsúajándékként visszakapta képsségeit. (Begotten) 2373-ban Odo feleségül vette Lwaxana Troit, a házasság célja, hogy Troinál maradhasson születendő gyermeke. (Muse) 2374-ben DS9 fedélzetén marad a föderációs csapatok evakuálása után, egy időre megfeledkezik kötelességéről, mert az alakváltó nő elcsavarja a fejét és azzal kecsegteti, hogy visszatérhet népe közé. Kira őrnagy nyitja fel a szemét. (Sacrifice of Angels) Az állomás visszavétele után Odo posztján maradt.

Quark
Ferenginaar szülötte, Ishka fia. Egy testvére van, Rom. Deep Space Nine legnagyobb bárjának tulajdonosa. Már a kardassziai megszállás idején működtette bárját. 2369-ben átmenetileg ő lett a Nágus, minden ferengi ura, amikor Zek eljátszotta halálát. (The Nagus) A ferengi törvények szerint mindenkinek segít, aki fizetni tud, így nem egyszer Odo börtönében köt ki. 2371-ben megnősült, ill. kénytelen volt elvenni a klingon Grilkát, miután annak férjét leszúrta egy verekedés során - a klingon beledőlt saját tőrébe. Miután sikerült tisztáznia Grilka pénzügyeit, gyorsan el is váltak. A nő később visszatért egy rövid affér idejéig. (The House of Quark, Looking for Par'Mach...) 2373-ban egy téves diagnózis miatt elárverezte hamvait. Amikor fény derült a tévedésre, inkább megszegte a törvényeket és vállalta, hogy sosem érintkezhet népével többet, csak ne kelljen meghalnia. A vevő, Brunt, aki egyben a Ferengi Üzleti Társaság ellenőre is, azóta is üldözi. (Body Parts) 2374-ben az addig kisstílű bűnözőből fegyverkereskedővé lép elő, azonban rájön, hogy ezt a szerepet nem neki találták ki és feladja magát. (Business As Usual) Később depressziója odáig viszi, hogy hazatér édesanyjához. Hamar rájön, hogy anyja viszonyt folytat a már kissé feledékeny négussal. Amikor Brunt felajánlja neki, hogy visszakaphatja üzletengedélyét, boldogan választja el a szerelemeseket. Végül mindent visszacsinál a Ferengi Szövetség érdekében és a négus engedélyezi, hogy megtartsa papírjait. (Ferengi Love Songs) Az állomás kardassziai kézre kerülésekor DS9
-en marad Kira és Odo társaságában, a dominion elűzése után is tovább vezeti bárját. Öccsét halálra ítélik, ezért egy merést ötlettől vezérelve kiszabadítja Romot. (The Sacrifice of Angels) Anyját elrabolta a dominion, ő állította össze azt az akciócsoportot, amely Empok Noron kicserélte Kievant egy másik vortára. (The Magnificent Ferengi)

Rom
Ishka fia, Quark öccse, Nog apja. Leeta férje. Bátyja bárjában dolgozott, aki vele javítatta a gyakran meghibásodó replikátorokat. Megunva Quark zsarnokoskodását O'Brien technikusai közé állt. A Föderáció kivonulása után ismét bátyja bárjában kezdett dolgozni az állomáson, tagja volt az ellenállók csoportjának. DS9 visszavétele után ismét aktív szolgálatba lépett. Volt már egy félresikerült házassága, -ennek 'terméke' Nog- azóta élt attól való félelemben, hogy a nők csak a pénzére utaznak. Erre majdnem ráment a Leetához fűzödő kapcsolata. Az ő ötlete alapján készült el a féreglyuk száját őrző aknamező, melynek alapját az önmagukat replikáló aknák képzik. Tervérét, ill. az anti-graviton jeladó szabotáláért ki akarták végezni; bátyja és Ziyal szabadította ki. A háború után részt vett az anyja kiszabadítására indított akcióban. (The Magnificent Ferengi) Először a The Emissary c. részben láttuk.

Martok admirális (később Martok kancellár)
A klingon flotta sokáig halottnak vélt parancsnoka, Gowron jobbkeze. Egy évet a dominion állomásán töltött a jem' hadar fogságában, itt vesztette el fél szemét. Az őt helyettesítő alakváltót Odo, O'Brien, Worf és Sisko leplezte le. (Apocalypse Rising) Dominion fogságból való szabadulása után sikerült visszanyernie becsületét és megszereznie a flotta vezetését. Hajójával Sisko és csapata segítségére sietett a dominion támadása idejen. (Call To Arms) Befogadta Worf testvérét, Kurnt, miután azt átoperálták. Worf fiát, Alexander Rozhenkot is családja tagjává tette. (Sons and Daughters)

Garak
Korábban a kardassziai titkosszolgálat elitjének tagja, száműzése után a DS9 szabója, majd Sisko kapitány "tanácsadója". A Föderáció DS9-re érkezése után mindenki kémkedéssel vádolta a ruhák tervezésével foglalatoskodó kardassziait, aki hamarosan barátságot kötött az őt leleplezni akaró Dr Bashirral. Mentora,- és mint később kiderült apja- Enabran Tain segítségével sikerült túlélnie az agyába ültetett transzplantátum hatását. (Wire) Később segített Odót elrabolni és Tain oldalán harcolt a romulán-kardassziai flotta élén a dominion ellen. (The Die Is Cast) Az állomásra visszatérve folytatta addigi munkáját, nem egy alkalommal hasznos információkkal szolgált Sisko kapitánynak, több küldetés során a Defiant legénységével tartott. 2373-ban Worffal egy jem'hadar állomásra ment, hogy kiszabadítsa a nagybeteg Taint, apja nem élte túl az akciót. (In Purgatory's Shadow, By Inferno's Light) Gyöngéd szálak fűzték Gul Dukat lányához, Ziyalhoz. Szerelmüket a lány apja erősen ellenezte.

Nog
Rom fia, Quark unokaöccse, Jake legjobb barátja és szobatársa. A csillagflotta kadétja, aki a DS9-en teljesít szolgálatot. Pályafutását tolvajlással kezdte, majd Jake hatására jó útra tért. Beadta jelentkezését a Csillagflotta Akadémiájára és Sisko kapitány közbejárásának köszönhetően fel is vették. A Földön tanult. Az állomásra visszatérve közös szobát kapott Jake-kel, akit túlzott pedantériájával az őrületbe kerget. (The Ascent) Egy titkos küldetés alkalmával társaival lezuhant egy jem'hadar hajóval. A felszínen dominion fogságba esett - társai kiszabadították. (Rocks and Shouls) Részt vett a nagyanjya kiszabadítására indított kommmandóban, az ő ötlete volt Kievan neurotranszmitterekkel való felszerlése. (The Magnificent Ferengi) A háború végén előléptették, azóta zászlós rangban szolgál a mérnök szekcióban.

Ezri Dax
A Gul Dukat által meggyilkolt Jadzia szimbiontáját nem sokkal halála után a U.S.S. Destiny csillaghajón szállították, a trillek anyabolygója felé amikor a Dax szimbionta olyan állapotba került, hogy sürgősen be kellett ültetni egy trillbe különben elpusztul. A hajón egyetlen trill tartózkodott , egy fiatal flottatiszt ,Ezri Tigan zászlós. A kialakult helyzet miatt a szimbiontát beültették a felkészületlen Ezribe. Ezzel a fiatal tanácsadó a 9. gazdatest lett.. Ezrit zavarba hozzák új emlékei, de az aranyos lánynak ezen kívül meg kell birkóznia űrbetegségével, hadarásával és klausztrofóbiájával is. Hamarosan meglátogatja Siskot és vele tart annak anyjának felkutatásában. Miután visszaérkeznek a Deep Space Nine-ra Ezri úgy dönt inkább visszamegy a trillre többek közt azért ahogyan Worf fogadja, de végül megbeszélik a problémát és az állomáson marad hadnagyi rangban. Ezri próbál Jadziaként viselkedni de ez nem túlzottan sikerül neki. Ki nem állhatja a raktah'jino-t. Miután beilleszkedik a többiek közé mindenkinek sikerül baráti kapcsolatot kialakítania vele. Egyedül Sisko viselkedik vele ugyanúgy, ami megkönnyíti Ezri dolgát. Ezri családja elég zavaros. Családi bányavállalatuk van amit uralkodó tipusú anyja vezet aki nem hagyja családját érvényesülni. Ezri miután Worffal tisztázták kapcsolatukat egyre inkább vonzódik Bashir-hez.

Kievan
Halkszavú vorta, aki saját emberei feláldozása révén mentette meg életét és került föderációs fogságba. (Rocks and Shouls) Később Sisko Quarknak 'adta', hogy Iskhát vele váltsák ki a fogságból. Véletlenül lőtte le egy ferengi, halála után Nog neurotranszmitterekkel szerelte fel, hogy élőnek tűnjék. Azóta is Empok Nor falait döngeti a fejével. (The Magnificent Ferengi.)

Kai Winn
Bajor jelenlegi vallási vezetője, Kira őrnagy ellenlábasa. Korábban a bajori főpapok tanácsának, a vedekgyűlésnek tagja. Jaro miniszter szövetségese volt a 2368-as bajori polgárháború idején, de még időben oldalt váltott, így ő nem lepleződött le. Az előző kai, Opaka halála után megtartott választáson kisebb eséllyel indult, mint riválisa, a népszerű Vedek Barail, de annak vissza kellett lépnie, hogy megvédje Opaka hírnevét. Kezdetben ellenezte Bajor föderációs tagságát, majd mikor már maga is belement volna a szövetség létrehozásába, színre lépett a dominion. Weyounnal folytatott tárgyalásokat, majd megnemtámadási szerződést kötött a Gamma-kvadráns uraival. (In the Cards) Sokáig nem hitte el, hogy Benjamin Siskót a próféták küldték, de amikor a férfi megtalálta az elveszettnek hitt Bahala városát, Winn a kapitány támogatóinak sorába lépett. (The Rapture) Először az In the Hands of the Prophets c. részben láttuk.

Ziyal
Gul Dukat és egy bajori nő törvénytelen gyereke. A Ravenok fedélzetén utazott, amikor a hajó lezuhant. Több éven át egy távoli bolygón élt, ahol még a megszállás vége után is a kardassziaiak irányították az életet. Kira és Dukat ment a lány keresésére. (Indiscretion) Kira szavainak hatására Dukat végül úgy döntött, nem öli meg a lányt, emiatt elvesztette pozícióját. Anikor apja visszanyerte rangját, Ziyalt Kira gondjaira bízta. Deep Space Nine fedélzetén élt egy évig, beleszeretett Garakba. A háború kitörésekor Kira a semleges Bajorre küldte, ahol a Képzőművészeti Akadémia tanulója lett. Társai apja miatt nem kedvelték, ezért az állomás átvétele után apjához költözött. Ekkortájt hívta meg őt egy kardassziai múzeum, hogy kiállítsák három képét. Rom, Kira, Leeta és Jake letartóztatása után segített Quarknak kiszabadítani őket, ezért az álulásért lőtte le őt Damar. Halála után apja, Gul Dukat, megőrült. (The Sacrifice of Angels)

Leeta
Rom második felesége, Nog mostohaanyja. A bajori születésű nő Bashir egykori szerelme, a Kukalaka nevű játékmackó eltulajdonítója. Quarknál dolgozik mint az egyik d'abo-asztal kezelője.


Bareil
Bajor egykori vallási vezetőjének jobbkeze, Kira szerelme. Nagy szerepe volt a polgárháború megállításában. (Bajor trilógia) Á• lett volna Bajor vallási vezetője Opaka halála után, ha nem vállalja magára mentora tettét, egy ellenálló-csoport elárulását. (Collaborator) A kardassziai-bajori béketárgyalások idején veszette életét egy baleset következtében. (Life Support) Tükör-univerzumbeli 'ikertestvére' a gonosz Kira szeretője, együtt próbálták meg ellopni az egyik bajori ereklyét. (Resurrection)

Jaro
Bajori miniszterelnök volt. A polgárháború idején ő irányította titokban a Kör nevű terroristacsoportot, amely a föderációs csapatok kiűzését tűzte ki célul. Bűntársával, vedek Winn-nel ellentétben, nem tudott időben oldalt váltani. Kira és társai leplezték le. (Bajor trilógia)

Weyoun
Vorta, a dominion föderációs nagykövete. Az alakváltók hű és odaadó szolgája istenként tiszteli urait. Állandó konfliktusban áll Gul Dukattal, aki nem mindig hajlandó elfogadni parancsait. Gyakran alkalmazza 'kedvesen' behízelgő tónusát, amivel azonban sem Siskót, sem a kait nem tudja becsapni. (In the Cards) Semmi esztétikai érzéke nincs, de ez nem akadályozza meg attól, hogy különböző műalkotásokon próbálkozzék. DS9 visszavétele előtt elmenekült az állomásról az alakváltó nő oldalán; utolsó szavai DS9-en: "Ideje csomagolni." (The Sacrifice of Angels) Mint minden vortának, neki is rosszak a szemei, de jó a hallása.

Brunt, FCA
A Ferengi Üzleti Társaság (FCA) ellenőre volt, Quark ellenlábasa. Több alkalommal próbálkozott a hírhedt bártulajdonos félreállításával, még Quark testrészeire is igényt tartott. (Body Parts) Legutóbb a négusi posztra áhítozott, de Quark és Ishka éles eszének köszönhetően ez a próbálkozása is kudarcba fulladt. (Ferengi Love Songs) Részt vett az Ishka kiszabadítására indított akcióban. (The Magnificent Ferengi.)

Damar
Kardassziai tiszt, Dukat jobbkeze volt a megszállás végéig. Ki nem állhatja Kirát, főképp mióta a nő jól elpáholta Ziyalhoz intézett szavai miatt. Röviddel ezután Damar letartóztatta Kirát. Megtudva, hogy Dukat lánya is részt vett az összeesküvők kiszabadításában, lelőtte Ziyalt. (The Sacrifice of Angels)

Gabriel Bell
A Menedék Körzet lakója volt, 2024-ben vesztette életét. Neki köszönhetően a később Bell-lázongásnak nevezett fogolyszedés szinte áldozatok nélkül ért véget. Amikor Sisko, Bashir és Dax egy baleset következtébe 2371-be transzportált vissza, a férfi miattuk életét vesztette. Ekkor Sisko felvette személyazonosságát és kiharcolta követeléseiket. (Past Tense 1-2)

Dr. Hippocrates Noah
Ördögi tudós, aki Bashir egy holoprogramjában el akarta pusztítani a világot, hogy az előző romjain a paradicsomot építhesse fel. Egy 2372-es transzporterbaleset miatt megtévesztően hasonlított Siskóra. (Our Man Bashir)

Anastasia Komanonov
Az orosz titkosszolgálat tisztje, a Bashhir alakította titkosügynök kedvese. Egy 2372-es transzporterbaleset miatt megtévesztően hasonlított Kirára. (Our Man Bashir)

Honey Bare Professzor
Bashir doktor holopogramjának egy alakja, az 1964-es év legismertebb szeizmológusa. Egy 2372-es transzporterbaleset következtében megtévesztően hasonlított Daxre. (Our Man Bashir)

Duchamps
Dr Noah társa Bashir holoprogramjában. Egy 2372-es transzporterbaleset miatt megtévesztően hasonlított Worfra. (Our Man Bashir)

Falcon
Bérgyilkos Bashir doktor titkosügynökös programjában. Egy 2372-es transzporterbaleset következtében megtévesztően hasonlított O'Brienre. (Our Man Bashir)

Vic Fontaine
Földi énekes, Bashir egyik holoprogramjának főszereplője. Á• boronálta össze végre Kirát és Odót. (His Way)

Lola Crystal
A Vic Fontaine - holoprogram egy szereplője, akit Vic kreált Dr. Bashir egy korábbi programjának orosz őrnagya alapján. A Fever c. számmal kápráztatta el a holosuit vendégeit. (His Way)

Dr. Lenara Kahn
Trill tudós, aki a féreglyukak tanulmányozásával foglalkozik. A Kahn szimbióta Dax egy korábbi hordozójának, Toriasnak párja volt. 2372-ben Deep Space Nine-ra érkezett, hogy a Defiant legénységével megpróbálja létrehozni az első stabil wormhole-t. Ezen útja során találkozott újra korábbi férje új hordozójával, Daxszel. A trill törvények miatt nem maradthattak együtt. (Rejoined)

Shakaar
Az azonos nevű ellenállócsoport vezetője volt, jelenleg Bajor miniszterelnöke. Kira egykori szerelme. Kai Winn mezőgazdasági reformjait ellenezte, ezért jelöltette magát a miniszterelnöki posztra. (Shakaar) Több alkalommal járt az állomáson, hogy tárgyalásokat folytasson Bajor kereskedelmi kapcsolatairól, egy ilyen alkalommal merényletet próbáltak meg elkövetni ellene. (Crossfire)

Li Nalas
A bajori ellenállás legendás alakja, aki a valóságban nem volt akkora hős, mint azt hitték róla. A kardassziai megszállás után is fogságban volt, Kira és O'Brien szabadították ki. (The Homecoming) Jaro miniszter őt nevezte ki Kira helyére, amikor az őrnagyot visszahívták Bajorre. Megmentette Sisko életét azzal, hogy a parancsnoknak szánt lövés elé vetette magát. (The Siege)

Kai Opaka
Bajor vallási vezetője, a Gamma-kvadráns egy bolygóján vesztette életét. Azon bolygón, ahol elérte végzete ugyan tovább élhet, de vissza soha nem térhet a mi kvadránsunkba. (Battlelines) Röviddel érkezése után meglátogatta Sisko parancsnokot és közölte vele, hogy a jóslatok szerint ő a próféták Küldöttje. (Emissary) A kardassziai megszállás végén is ő volt Bajor főpapja, ő gyűjtette össze a megmaradt orbokat. (Bajor vallási ereklyéit) Saját fiát áldozta fel, amikor a kardassziaiak egy egész várost akartak lerombolni. Ezt a tényt hosszú éveken át titokban tartotta vedek Bareil. A kai-választás idején Odo és Kira kiderítette az igazságot, de ezt az adatot nem hozták nyilvánosságra az emléke iránti kegyeletből. (Collaborator)

Kurn
Mogh fia, Worf bátyja. A klingon örökösödési háború idején bátyja oldalán harcolt Gowron hatalomra jutásáért. (The Next Generation: Redemption) Worf kiközösítése őt is érintette. Mivel mindenhol csak megtűrték, arra kérte bátyját, hogy a tradícióknak megfelelően végezzen vele. Worf erre nem volt hajlandó, a bajori biztonsági erőknél szerzett neki munkát, de ez sem elégítette ki. Végül Bashir doktor kitörölte memóriáját: az 'új' klingon harcost Martok fogadta be családjába.

Zek, a Nagy Nágus
Korosodó ferengi, a Ferengi Szövetség vezetője, üzleti akcióinak fő irányítója. Egy fia van. Viszonyt folytat Quark anyjával, Ishkával, aki az idősödő agytrösztnek üzleti tanácsokat is ad. Memóriája már nem a régi, de a humorérzéke nem változott; ugyanúgy ugratja Quarkot, mint 5 évvel korábban. (The Nagus) Egy alkalommal berepült a féreglyukba, ahonnan új emberként tért vissza: a próféták megváltoztatták személyiségét. Quarknak kellett valahogy rendezni a dolgokat. (Prophet Motive) Ismét Quarkon múlt, hogy nem veszítette el pozícióját, amikor Brunt intrikáját követően a tanács elé idézték. (Ferengi Love Songs) Ishka elrablásakor 50 latinumrudat ajánlott fel kedvese visszahozóinak. (The Magnificent Ferengi.)

Ishka / Moogie
Ferengi asszony, Quark és Nog édesanyja. Népe törvényeit rendszeresen megszegi: ruhában jár, üzleteket köt és el is utazott Ferenginaarról. A nágus pénzügyi tanácsadója és szerelme. (Ferengi Love Songs) A dominion elrabolta, fiai szabadították ki a fogságból. (The Magnificent Ferengi.)

Alexander Rozhenko
Worf és K'Ehleyr fia, a Martok-ház tagja. Anyja halála után a Földön élt apja nevelőszüleinél, majd visszakerült Worfhoz az Enterprise-D fedélzetére. Egy alkalommal kijelentette, hogy nem akar klingon harcos lenni (TNG: Firstborn) de később meggondolta magát és aktív szolgálatra jelentkezett a föderációs-dominion háború idején. Martok hajójára került, ahol végre rendezni tudta kapcsolatát apjával. (Sons and Daughters)

Grilka
Klingon családfő, Gowron engedélyének köszönhetően nő létére saját házának feje. Quark felesége volt egy rövid ideig, miután az verekedésbe került férjével és a klingon beledőlt saját törébe. A ferengi mentette meg házát az anyagi csődtől. (The House of Quark) Később újra Quark tanácsát kérte. Worf egy rövid ideig azt hitte, szerelmes belé. (Looking For Par'Mach...)

Lwaxana Troi
Betazoid nagykövet, Deanna Troi édesanyja. Odo felesége, ugyan csak papíron. Több alkalommal járt az állomáson, mindannyiszor kavarodást okozott megjelenése. (Forsaken, Fascination, Muse)

Dr. Mora Paul
Bajori tudós, aki Odó nevelője volt az alakváltó megtalálása után. Odó sokáig nem rajongott érte, mert tudományos módszereit vitathatónak találta. (The Alternate) Két évvel utolsó találkozásuk után újra az állomásra ment, hogy segítsen Odónak az alakváltóbébi nevelésében. (Begotten)

Kassidy Yates
Egy független teherhajó kapitánya, Sisko kapitány szerelme. Belekeveredett egy maquis akcióba, ezért Siskónak le kellett tartóztatnia. Visszatérése után együtt indultak megkeresni az eltűt ősi várost, Bahalát. (Rapture)

Gul Dukat
Magasrangú kardassziai tiszt, korábban a Második Rend parancsoka. Bajor megszállása idején Terrok Nor prefektusa, a kardassziai sereg gulja. A klingon támadás idején a civil Dutapa- kormány katonai tanácsadója (Way of the Warrior), majd a birodalom vezére. A dominionnal kötött szövetség idején a seregek fővezére, DS9 visszavétele után a Föderáció foglya. A Honshu pusztulása után megszökött. (Waltz) A kardassziaiak közül elsőként botlott bele a féreglyukba. A megszállás idején született törvénytelen gyermeke egy bajori nőtől, a lány neve Ziyal volt. (Sacrifice of Angels +) Kegyetlen és hidegvérű parancsnok, aki meg van győződve saját faja felsőbbrendűségéről.

Keiko O'Brien
Miles O'Brien felesége, Molly és Kirayoshi O'Brien édesanyja. Az Enterprise-D botanikusa volt, majd férje áthelyezése után DS9 iskoláját vezette. Kai Winn kifogásolta oktatási módszereit. (In the Hands of the Prophets) Az iskola felrobbanása után O'Brien felesége számára botanikus kertet tervezett, az asszony inkább egy bajori expedíciót választott ehelyett. A házaspár azóta ritkábban látja egymást, útjaira Keiko Mollyt is magával vitte. Egy a Gamma-kvadránsba tett utazás során a várandós Keiko életveszélyes állapotba került, a magzatot Kirába kellett áthelyezni. A gyermek kihordása alatt Keiko nagy odaadással szervezte Kira életét, végül magukhoz költöztette az őrnagyot. Egy alkalommal megszállta egy lény és a nő testét irányítása alatt tartva, O'Brient felhasználva akart megszökni az állomásról. (The Assignment)

Commander Kang
Az Eredeti sorozat klingonja. Dax, Kor és Koloth társaságában indult megbosszulni fiaik halálát. Életét vesztette az albínó klingon elleni harcban. (Blood Oath)

Jennifer Sisko
Benjamin Sisko felesége, Jake édesanyja. A borg támadás idején vesztette életét a USS Saratoga fedélzetén. (Emissary) Alternativ- univerzumbeli alakmása elismert tudós, aki Jake-et 'elrabolva' csalta át Benjamin Siskót a másik oldalra, hogy segítsen neki. (Through the Looking Glass) Ezt a Jennifer Siskót a gonosz Kira lőtte le, amikor fia életét akarta megvédeni.

Collander Koloth
Részeges, öregedő klingon, már az Eredeti sorozat idején is élt. Dax, Kor és Kang társaságában indult megbosszulni fiaik halálát. Túlélte az albínó klingon elleni harcot. (Blood Oath) Később Dax és Worf segítségével megtalálta Kahless kardját. Mivel egyikük sem állt készen a hatalmas harcos kardjának hordozására, megszabadultak a fegyvertől. (The Sword Of Kahless)

Commander Kor
Az Eredeti sorozat klingonja. Dax, Kang és Koloth társaságában indult megbosszulni fiaik halálát. Életét vesztette az albínó klingon elleni harcban. (Blood Oath)

"Q"
Omnipotens lény, a Q-Koninuum tagja. Előszeretettel ugratta Picard kapitányt és legénységét. Vash oldalán bejárta a Gamma-kvadránst, majd az állomásra is követte a nőt. Siskónál nem ért el sikereket (Én nem vagyok Picard!), a férfi kiütötte őt egy boxmeccs során. (Q Less)

Lursa
Duras huga, a klingon birodalom trónkövetelője. (Past Prologue)

Captain Jean-Luc Picard - Locutus
Az Enterprise-D kapitánya, akit a borg asszimilált. Az ő tudásával felfegyverkezett borg flotta súlyos csapást mért a föderációs flottára Wolf 359-nél. Ebben a csatában pusztult el Sisko parancsnok hajója, a USS Saratoga, itt veszette életét Jennifer Sisko. A parancsnok hosszú ideig Picardot okolta felesége haláláért. (Emissary)

B'Etor
Duras huga, a klingon birodalom trónkövetelője. (Past Prologue)

Natima Lang
A kardassziai disszidens-mozgalom egy vezetője, Quark szerelme. Szembeszállt népe elzárkozó politikájával, ezért menekülni kényszerült. (Profit and Loss)
avatar
Benjamin Lafayette Sisko

Hozzászólások száma : 12
Regisztráció dátuma : 2009. Dec. 12.
Tartózkodási hely : DS9
Kinézet : Kopasz fej, marcona tekintet. Gyakran így jellemzik a kapitányt. Nem véletlenül.
Foglalkozás : Kapitány

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.