Technológiai lexikon I.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Technológiai lexikon I.

Témanyitás  Benjamin Lafayette Sisko on Szomb. Dec. 12, 2009 5:21 pm

Vonósugár
Egy Csillagflotta hajó egyik fontos szükséglete, hogy képes legyen űrbeli tárgyakat kezelni, manipulálni. Tipikus példa másik hajók vontatása, szondák helybentartása vagy aszteroidák, űrtörmelékek pályájának módosítása Ezen feladatok elvégzésére a hajókat egy vagy több vonósugár sugárzóval szerelik fel. Ez az eszköz egymásra helyzett szubtér/graviton erősugarakat használ, amelyek interferenciamintákat fókuszálnak egy távoli tárgyra. Ennek eredményeként jelentős térbeli nyomaték éri a tárgyat; a fókuszpont és az interferenciaminták irányításával a nyomaték vonzó- vagy taszítóerőt hoz létre a tárgyon. A vonósugár sugárzó energiáját változtatható fázisú graviton polaritás források biztosítják, amelyek szub-cochrane szubtéri mezőerősítőket töltenek fel. Legalább 2.7 ívmásodperc/milliszekundum fázispontosság szükséges a vonósugár precíz irányításához. A vonósugár használat közben jelentős terhelésnek teszi ki mind a sugárzót mind a célpontot, így előfordulhat, hogy a gyenge szerkezeti erősségű hajók megsérülhetnek. A sérülés veszélye miatt minden Csillagflotta sugárzót közvetlenül a hajóvázra erősítenek, és a hajó szerkezeti integriás mezejével védik.
Minden Csillagflotta hajó legalább egy vonósugár sugárzót hordoz, gyakran használják egy tárgy vontatásra; ekkor a tárgy a hajó alatt és mögött helyezkedik el. A kompnál nagyobb hajókat általában már több sugárzóval látják el - a nagy csillaghajók pedig már teljes, 360 fokos lefedést is elérnek

Univerzális fordító


Az univerzális fordító segítségével bármely nyelven elhangzó beszédet rögtön lefordíthatunk a saját nyelvünkre. Az univerzális fordító a 23-24. században használt egyik legjelentősebb és legértékesebb eszköz. Az eszköz számos nyelvű beszédet képes rögtön lefordítani oda-vissza, olyanokat is, amelyekről korábban nem is hallottak. Normális körülmények között az eszköz olyan hatékony és diszkrét, hogy a használata az embereknek teljesen természetes. A fordítót a csillaghajók kommunikációs rendszerébe építették, és minden kimenő valamint bemenő üzenetet le tud fordítani. A 2260-as években a fordító hordozható változatát - egy 30 centiméter hosszú rúdat - gyakran kompokon használták. A modern változatok már olyan kicsik, hogy egy fülbe is beépíthető; ilyet használnak a ferengik, akik gyakran találkoznak új fajokkal a kereskedelmi utazásaik alatt. A fordító működése közben analizálja nyelv szintaxisát és mintáját, létrehoz egy fordítási mátrixot, ami lehetővé teszi a folytonos verbális- vagy adatváltozásokat. A rendszer már igen nagy adatbázissal rendelkezik számos különböző faj nyelvéről. Így amikor egy ismert nyelv szintaxisához, mintjához hasonló nyelvvel találkozik, hihetetlen gyorsan képes feldolgozni az új adatokat, és rögtön pontos fordítással tud szolgálni. Amikor a fordító egy alapvetően ismeretlen nyelvvel találkozik, akkor analizálja az agyhullámok frekvenciát, megkeresi az általános koncepciókat és kiválaszja az egyező mintákat; ebből meghatározza a nyelvtant és a szintaxist, majd egy megfelelő elektronikusan létrehozott férfi vagy női hanggal megadja a fordítást. A fordítónak viszonylag sok példára van szüksége a nyelvből, hogy pontos fordítást végezhessen. Ideális esetben a mintához elég néhány ember hosszabb ideig tartó beszélgetése.

Turboliftek

A lifteket a csillaghajókon, illetve űrállomásokon belüli utazásokra használják. A csillaghajók hatalmas mérete miatt a turboliftek vízszintesen és függőlegesen is mozoghatnak. A turbolifteket hangvezérléssel irányítják

Trikorder



A trikorder a standard kézben hordozható érzékelő, letapogató, rögzítő és információ elemző eszköz minden Csillagflotta alkalmazottnk. A kezdeti koncepció a Csillagflotta által a 2230-as években használt számos érzékelő eszközből fejlődött ki; a felszerelés méretét és súlyát csökkentették, hogy a leszálló csapatok is használhassák. Ezek a szkennerek jelentős mennyiségű belső adattárolóval és magas fokú feldolgozó kapacitással rendelkeznek. 2240-re a különböző típusú érzékelőfunkciókat egyetlen egységbe kezdték szervezni; 2248-ban létrejött az első készülék, integrált letapogató, végrehajtó és kommunikációs képességgel. Az eredetileg "trifunction recorder"-nek vagyis háromfunkciós rögzítőnek nevezett eszközre gyorsan ráragadt az egyszerűbb és rövidebb elnevezés: trikorder. Számos trikorder változatot hoztak létre az elmúlt 125 év alatt. Néhány, mint pl. a pszihotrikorder, speciális feladatokra készült - de a specializáció nincs összhangban a trikorder dizájn filozófiával, és a legtöbb új modellnek csak egyszerűen növelték a funkciók számát és az eszköz sebességét, valamint csökkentették a méretét és tömegét. Az évtizedek alatt a trikorder a Csillagflotta egyik leghasznosabb eszközévé vált. A képesség, miszerint rengeteg különböző típusú jelenséget képes megtalálni és osztályozni, legendássá vált. Ez addig terjedt, hogy a Csillagflotta személyzet legtöbb tagja szerint szinte nincs is olyan, amit ezzel az eszközzel ne lehetne megcsinálni. Számos modell van szolgálatban jelenleg; a 2358-ban TR-580-at a jóval modernebb TR-590X készül felváltani, amit a Csillagflotta nemrég fejlesztett ki. A TR-600 jelenleg még csak a korai tervezési állapotban van; megjelenése 2380-tól várható, de a Csillagflotta jelentése szerint a projektet felgyorsították, és új módosításokat is eszközöltek, hogy növeljék a készülék képességét az álcázótechnológiák ellen. Ezen új intézkedések a Domínium háború közvetlen következményei. TR-580: A TR-580 mérete 8.5 × 12 × 3 cm, és 353 gramm a tömege. A két részes tok durániumhabból készült, ami a környezeti hatások igen széles skálájának képes ellenállni. A trikorder kinyitásakor egy 2.4 × 3.6 cm méretű képernyő jelenik meg és 24 vezérlőgomb - az érintőképernyő használatával az eszköz kezelése még a nehéz helyzetekben is igen könnyű. Az energiát egy szarium kristályon keresztül kapja, ami hasonló, mint amit a standard fézereknél használnak; ez 18 órára elegendő energiával látja el az eszközt úgy, hogy közben minden érzékelő rendszer folyamatosan üzemel. Terepen ilyen szintű kihasználtság nem jellemző, és valójában az átlagos energiafelhasználás 15 Watt fölött van. A trikorderen belül érzékelőtömeg összesen 235 db mechanikai, elektromágneses és szubtéri eszközt foglal magába. Ezek közül 115 az irányított érzékelő klaszteren van az eszköz tetején, a maradék 120 a készülék testében van szétosztva, teljes körű lefedést biztosítva. A standard trikorder egy levehető kézi érzékelő egységgel is fel van szerelva, ami 17 nagy felbontású eszközt tartalmaz a részletes vizsgálatokhoz. A trikorder ezek közül bármelyiktől vagy akár mindegyiktől érkező inputot kezelni tudja annak érdekében, hogy a lehető legteljesebb képet kapja a letapogatott tárgyról. Az adatfeldolgozást egy 27 db főszámítógép-szegmensből (PCMS) álló osztott hálózat biztosítja, amely minden trikorder funkciót koordinál. Ezek a szegmensek együtt 150 GFP számítást végeznek másodpercenként; az összetett funkciók párhuzamosan is futhatnak, ezt csak a feldolgozás sebessége korlátozza. A más trikorderekkel és a kompatibilis rendszerekkel folyó kommunikáció egy szubtéri adóvevő egységen keresztül történik. Az átvitel sebessége valamivel változékonyabb, de vészhelyzeti módban maximum 825 TFP-t képes elérni. A kommunikáció hatótávolsága 40.000 km-re korlátozott - hasonlóan egy standard kommjelvényhez. Az adattárolást 14, nikkel-carbonitrium kristályból álló ostya és három izolineáris chip biztosítja. Az előbbi 0.73 kilokvad, az utóbbi 2.06 kilokvad, összesen 6.91 kilokvad adatot képes tárolni. A cserélhető könyvtárchipek további 4.5 kilokvadot tárolhatnak. TR-590:
TR-590-et mostanra a Csillagflotta hajóinak és állomásainak kb. 35%-án használják; a teljes átállás 2376-ra befejeződik. A TR-580-hoz képest valamivel kisebb, 7.62 × 15.81 × 2.84 cm, a tömege 298.3 gramm. A súlycsökkentést főleg a poliduranid burkolatra való áttérés okozta, habár ez valamivel kisebb mértékben képes ellenállni a környezeti körülményeknek, mint az 580-as. A trikorderen belül a gombok és a kijelző elhelyezése nem változott, így a modellt mindenféle külön kiképzés nélkül lehet haszálni.
A tipikus energiafelhasználás 16.4 Watt, ami 6% magasabb a TR-580-hoz képest; azonban egy megnövelt energiacella segítségével az üzemidőt is sikerült növelni. A meglévő érzékelő egységek száma 315-re nőtt, amelyek közül 189 található az irányítható érzékelő klaszteren. A levehető nagy felbontású kézi egységet a TR-590-ről eltávolították, a beépített érzékelők megnövelt hatékonysága már feleslegessé teszi. A feldolgozó sebességet 275 GFP számítás/másodpercre növelték, ami 83%-os növekedés. A teljes memóriát 32%-kal, 9.12 kilokvadra növelték.

Transztérközpont

Egy masszív, komplex építmény, amelyen keresztül a hajók elérhetik a többezer transztérfolyosó egyikét. Ezek segítségével a Kollektíva bárhova képes hajót küldeni viszonylag rövid idő alatt. A Borg minden taktikai előnye közül a transztérközpont lehet a legnagyobb. A központ szerkezetét nagy térközű, sokágú csövek alkotják, a pajzs megegyezik azzal, amely a Központi Nexust védi, magával a Királynővel. A Borg hat transztérközponttal rendelkezik szerte a Galaxisban. A USS Voyager a 986-os Rácsponton egy csillagködben lelt rá az egyikre. A hazatérés reményében a Voyager belépett a központba a 823-as nyílásnál, elérve ezzel a 09-es folyosót. Aztán egy transzfázisos torpedó és egy neurolitikus pathogén segítségével, amit Janeway admirális juttatott a Kollektívába, a Voyager elpusztította a transztérközpontot és a rajta keresztülfutó folyosókat.

Transztér meghajtás
Az alapvető térmeghajtási rendszereket az Alfa Kvadráns nagyhatalmai már több mint három évszázada használják. A térhajtómű technológia roppant sikeresnek bizonyult és a térmeghajtás terén még rengeteg fejlődésre van lehetőség. Mindemellett, a Daystrom Intézetben dolgozó tudósok már 2275-ben felvetették, hogy a normál térhajtás fizika csupán csak egy kis része egy sokkal nagyobb rejtélynek. Ez a technológia, amelyet "transztérhajtómű"-nek neveztek el, hamarosan felkeltette a Csillagflotta érdeklődését. A transztérmeghajtás működése hasonlít egy féregjáratéhoz. Ahhoz, hogy keresztülhatoljanak a szubtéren és folyosót nyissanak a normál űrből, speciális részecskékre van szükség, a tachionokra. Amint megfelelő frekvenciájú tachionokat találtak, egy rés nyílik a normál űrből a szubtéren keresztül, ezzel egy transztérfolyosót hozva létre. A résbe szubtéri energia olyan nagy erővel áramlik, hogy bármit beránt, és hitetlen sebességre gyorsít, aki túl közel van. Nagyszabású mérnöki tervezési programba kezdtek a Csillagflottánál, melynek célja egy transztér sebességekre is képes csillaghajó kifejlesztése volt. Ebbe az új "Excelsior" osztályba a legfejlettebb számítógépeket, érzékelőket és fegyver rendszereket építették volna be - ez lett volna egészen egyszerűen az ismert űr legfejlettebb járműve. Sajnos azonban, miközben az Excelsior nem meghajtással kapcsolatos rendszerei sikeresek voltak, a transztérhajtómű program túl nagyratörőnek bizonyult. 2285-ben indították el, és csak a főgépész szándékos szabotázsa akadályozta meg a katasztrofális gondolarobbanást a hajó első útján. A gépeken végzett elkövetkező évek munkája ellenére az Excelsiort kudarcnak nyilvánították - soha nem hajtott végre sikeres próbarepülést és soha nem lépte át a transztér küszöböt. A Csillagflotta teljesen leállította a transztér programot 2287-ben, és a hajót egy normál térhajtóművel szerelték fel.

Azonban nem ez jelentette a Föderációs transztér technológia végét. 2372-ben a USS Voyager legénysége két rövid űrsikló repülést hajtott végre 10-es fokozattal - valójában meglovagolva a küszöböt, végtelen sebességgel utazva. Azonban több igen jelentős probléma merült fel ezen megközelítés révén: a Voyager kísérletben résztvevő tagjai komoly egészségügyi problémákat tapasztaltak, beleértve a genetikai elváltozásokat is. A Voyager-nek sikerült elküldenie ezeknek a repüléseknek néhány adatát a Csillagflottának 2373-ban egy idegen kommunikációs antennán keresztül. A technológiát elemző szakértők jelezték azt, hogy a Voyager által tapasztalt nehézségek csupán a jéghegy csúcsát képezik. A garantált genetikai károsodáson kívül az ilyenfajta transztér meghajtáshoz kapcsolódó szubtéri mezők 85%-os halálozási arányt okoznak repülésenként. Jelentős problémaként megmaradt még az ilyen meghajtást használó jármű navigálása és éppen ezért még a pilóta nélküli szondák is használhatatlannak bizonyultak. Bár többen úgy vélik, hogy a transztérhajtómű lehetetlenség, a legfrissebb kísérletek azt mutatják, hogy a transztéri utazás mégiscsak lehetséges. 2364-ben a USS Enterprise számos rövid transztér repülést hajtott végre az Utazóként ismert idegen segítségével. 2369-ben a Borg harmadszor tört be a föderációs űrbe a Lore nevű android parancsnoksága alatt. Ez alkalommal a Borg egy olyan transztér járművet használt, amely képes volt olyan járatok létrehozására, melyeken belül egy tárgy hihetetlen sebességgel mozoghatott. A USS Enterprise belépett az egyik ilyen járatba és egy rövid utazást tett 236.000.000 - szoros fénysebességgel. Ezt a járművet, melyről úgy gondoljuk, hogy egy továbbfejlesztett prototípus volt, később az Enterprise elpusztította. 2369-ben a USS Enterprise-D tanúja volt a transztérfolyosó működésének, amelyet egy borg hajó használt. Az Enterprise-nak tachíonok sugárzásával sikerült aktiválnia egy borg transztérfolyosót. A folyosóban az hajó legénysége felfedezte, hogy a szubtér olyan mértékben megváltozott, hogy a normál térben lévő többszáz fényévnyi távolságok nagyban lecsökkentek. A meghajtás e változatával a borg hajók 20-szor gyorsabban haladhatnak, mint a Csillagflotta hajók. A Borg a transztérfolyosók széles hálózatával rendelkezik az egész galaxisban, habár az egyes folyosók csak néhány hónapig működnek, aztán újakat kell létrehozni.


A USS Voyager legénysége - akik a saját transztérhajtóművükkel is kísérleteztek 2372-ben - a Delta Kvadránsbeli útjuk során találkoztak a Voth-ként ismert fajjal, amely képes a transztérváltásra. Egy tipikus Voth hajó transztérhajtóművének segítségével a fénysebesség 200000 szeresére volt képes. A Voyager ez után találkozott a Borgokkal és megerősítették azt, hogy a szabvány Borg Kockák is képesek az olyan transztérjárat használatára, mint amilyent a Lore irányítása alatt álló kísérleti jármű használt. Ez a hajtómű azonban sokkal lassabb, mint az, amelyik Lore járművén volt, mely technológiát úgy tűnik a Borgok félretettek a prototípus elvesztése után. A USS Voyager Hétkilenced segítségével megpróbált transztérfolyosót létrehozni, de nem sikerült. Viszont sikerült lopni a Borgtól egy transztértekercset, amivel 20.000 fényévet meg is tudtak tenni, mielőtt az tönkrement.


Amikor Terrance professzor és Dr. Neltorr javaslatot tettek az ún. "TNG skálára" úgy számolták ki a skálát, hogy egy tárgy sebességét - ideális körülmények között - a szubtér tényező (faktor) növelésével adják meg a felhasznált energia minden ezerszeres növekedésénél egészen 9-es fokozatig. 9-es fokozat felett a hatványkitevő fokozatosan növekszik, majd 10-es fokozathoz közeledve meredekebb lesz. 10-es fokozatnál a hatványkitevő végtelen lesz - éppen ezért a 10-es fokozatot elérő tárgy végtelen sebességű lesz, az univerzum minden pontján egyszerre áthaladva. A szabvány térhajtóműveknek végtelen nagyságú energia szükséges a 10-es fokozat eléréséhez - természetesen ez lehetetlen feladatnak tűnik. A kor tudósai igen magabiztosan állítják azt, hogy a 10-es fokozat a legvégső legyőzethetetlen határ. 2269-ben a Daystrom Intézetnél dolgozó tudósok a Terrance és Neltorr által kidolgozott elméleti szubtér modelleket tovább fejlesztették. Rájöttek arra, hogy matematikailag lehetőség van egy második szubtéri régióra, amely a 10-es fokozat határától egy hasonló, 20-as fokozatnál lévő határig terjed - egy olyan régió, amelyet a Daystrom Intézet sajtó osztályának P.R. képviselője "transztéri terület"-nek nevezett el, mely elnevezés pontatlansága ellenére találó.


2270-ben az után rájöttek arra, hogy ez az elméleti transztéri terület is csak egy része a teljes struktúrának. Az elmélet lehetővé teszi végtelen számú ilyen domain létezését, mindegyik között egy szubtéri korláttal. A 2270-es évek elején nagy erőket fektettek be annak eldöntésére, hogy ezek a transztéri területek csak elméleti szerkezetek-e, vagy valósak is lehetnek. 2273-ban a Csillagflotta USS Wanderer nevű kutató hajója végrehajtott egy szubtéri részecske disszipációs kísérletet, mely döntőlen bizonyítatta azt, hogy a transztéri területek nemcsak hogy léteznek, de az is lehetséges, hogy az anyag megkerülve a szubtéri korlátot átlépjen a transztéri területre. Elméleti és gyakorlati tanulmányok hamar megállapították azt, hogy 10-es fokozat után infinitezimálisán közel van egy pont, ahol a szubtér faktor kitevője végtelenről nullára zuhan, majd ismét fokozatosan emelkedik. 11-es fokozatnál a kitevő eléri a 123-t, mely után a normál szubtéri görbe viselkedését tükrözi. 19-es fokozatnál a kitevő elkezd emelkedni, és a 20-as fokozatnál ismét eléri a végtelent, hogy létrehozza a következő szubtéri korlátot. Az egész folyamat megismétlődik a második transztéri területen, majd a harmadikban, stb. Minden egyes területen a hatványalap ' állandó ' értéke exponenciálisan emelkedik - 103 -tól a szubtéri területen, 123-ra az első transztéri területen, 163-ra a harmadikban, majd 243 -ra, 403-ra és igy tovább. A következő ábrán a szubtéri terület és az első két transztéri terület szubtér faktor sebességeit láthatjuk.



Egy adott szubtér faktor fenntartásához szükséges energiát általában Megajoule per Cochrane per másodpercben szokták megadni. A subtéri területen belül az energia felhasználás egy fűrészfog görbét követ, mely 10-es fokozatnál végtelenig növekszik. Az első transztéri területen a görbe alakja alapvetően hasonló az előbbihez, de az elsőhöz képest kissé felfelé eltolt, mivel a transztér meghajtáshoz nagyobb energiák szükségesek. Általánosan elmondható az, hogy a transztér faktorokat sokkal több energiával lehet csak fenntartani, mint a vele egyező szubtér faktort, például a 13-as fokozat fenntartása 50000-szer több energiába kerül, mint a 3-é. Viszont egy konkrét sebesség tartásához szükséges energia felhasználás szempontjából a transztérhajtómű sokkal hatékonyabb. Egy transztérhajtóműnek a 13-as fokozat fenntartásához annyi energiára van szüksége, mint egy térhajtóműnek a 9.82-höz, miközben a 9.82-es fokozat a fénysebesség 2530-szorosa, addig a 13-as fokozat a fénysebesség 28561-szerese - majdnem 1130%-os sebesség növekedés. A következő ábra azt a teljes energia-felhasználást mutatja, amely egy Galaxy-osztályú hajónak egy adott szubtér vagy transztér fokozat fenntartásához szükséges.




Manapság egy, a gyakorlatban működő transztérhajtómű egyelőre a Föderációs tudomány hatókörén kívül marad, és bár erőfeszítések továbbra is vannak egy ilyen technológia kifejlesztésére, haladást még nem értek el.
A Föderációs hajók szubtérmeghajtással maximum kb. 9.96-os fokozatú sebességet képesek elérni. Ez a sebesség a fénysebesség kb. 3000-szorosa, de elvben magasabb sebességre is képesek lehetnek. Ezt egy hatékonyabb szubtérhajtóművel is el lehet érni a szubtér eltorzításával - a meghajtás eme módját a Csillagflotta tudósai transztérmeghajtásnak nevezik. A transztérmeghajtás működése hasonlít egy féregjáratéhoz. A féregjárat a téridő kontinuum egy eltorzulása, amikor is két távoli terület egy járaton keresztül közel kerül egymáshoz. A transztérfolyosó is így működik, annyi különbséggel, hogy nem a szubtér az, amelyet meggörbítenek. Ahhoz, hogy keresztülhatoljanak a szubtéren és folyosót nyissanak a normál űrből, speciális részecskékre van szükség, a tachionokra. Amint megfelelő frekvenciájú tachionokat találtak, egy rés nyílik a normál űrből a szubtéren keresztül, ezzel egy transztérfolyosót hozva létre. A résbe szubtéri energia olyan nagy erővel áramlik, hogy bármit beránt, és hitetlen sebességre gyorsít, aki túl közel van.

Transzporter
A transzporter valószínűleg az egyik legnagyobb fejlődés az emberi és tárgyi mozgatás történetében; 2205-ben fedezték fel, az eszköz segítségével egy bolygón zajló utazás idejét majdnem nullára lehet csökkenteni. A transzporter alapműködési elvei viszonylag egyszerűek. A tárgyról létrehoz egy részletes letapogatást, lebontja a molekula-szerkezetét, aztán ezt a sugarat egy másik helyre küldi. A letapogatás során szerzett információ alapján építik újra a tárgyat a célállomáson. A legtöbb egyszerű ötlethez hasonlóan, egy működő transzporter megépítése igen összetett. Egy standard transzporter 10 fő részből áll: A transzporterdobogó az a hely, ahova a transzportálni kivánt tárgyat helyezik. Egy transzporterdobogó bármilyen méretű, ill. alakú lehet, bár a nagyobb dobogóknak jóval nagyobb energiaigényük van és ennek megfelelően kevésbé hatékony az állandó használatuk. A legtöbb dobogón 6 személy fér el. A műveleti konzol az egész rendszer vezérlő egysége; a konzolokat általában egyetlen ember kezeli, ő felelős a vészhelyzetek megoldásáért, valamint a rutinszerű műveletek irányításáért. A transzportervezérlő egy kitüntetett számítógép-rendszer, amely magát a transzportálási eljárást irányítja. Az elsődleges energia-átalakító tekercsek közvetlenül a transzporterdobogó felett találhatók. Ezek a tekercsek hozzák létre a gyűrűs szigetelő sugarat, egy téridő mátrixot teremtve, amelyben a dematerializáló folyamat lezajlik. A tekercsek egy tárolómezőt is létrehoznak a tárgy körül, hogy megakadályozzák a szigetelő sugár bármiféle sérülését a transzportálási folyamat során. Ez fontos, mert a behatások komoly energiakisülést okozhatnak. A fázisátvivő tekercsek a transzporterdobogó padlójában vannak. Ezek okozzák az aktuális dematerializációs/materializációs folyamatot. Ennek során a tárgyat alkotó szubatomikus részecskék közötti energiát felszakítja, ami maguknak az atomoknak a szétesését eredményezi. A molekuláris leképező szkennerek a dobogó tetején vannak. Ez az eszköz tapogatja le a transzportálni kivánt tárgy kvantumfelbontását, meghatározva ezzel a tárgyban lévő minden részecske helyét és mozgását. Nagy tömegű rakományt molekuláris szinten is lehet szkennelni, ha nem életbevágó a tárgy pontos újraképezése. Az élő anyag pontos információkat igényel, egy olyan eljárást, ami megszegi a Heisenberg-féle határozatlansági elvet. Ezt a Heisenberg-kiegyenlítő rendszer teszi lehetővé, ami minden személyszállító transzporter molekuláris leképezőjében megtalálható. Minden transzporter négy garnitúrányi redundáns szkennerrel készül, ezáltal még három elvesztése esetén a negyedikel még működhet a rendszer. Ha két szkenner ugyanazt a hibát okozza, a transzportálási folyamatot a transzportervezérlő rendszer leállítja. A mintatároló egy nagy szupravezető eszköz, általában közvetlenül a transzporter egység alatt található. Amikor a tárgy dematerializálódott, bekerül a mintatárolóba és itt függésben marad, amíg a rendszer kompenzálja a közte és célhely közötti relatív mozgást. A mintatárolókat számos különböző transzporter rendszer között meg lehet osztani, de egy transzporter egyszerre csak egy tárolót használhat. Vészhelyzetben a mintát anélkül a tárolóban lehet tartani, hogy elküldenék vagy dematerializálnák. Azonban néhány perc után a minta el kezd szétesni, és akár annyira megsérülhet, hogy a tárgyat már nem lehet visszahozni régi formájába. A bioszűrő egy képfeldolgozó eszköz, ami analizálja a molekuláris leképező szkennerből bejövő adatokat, hogy kiszűrjön minden potenciálisan veszélyes organizmust, amely megfertőzte a tárgyat. A bioszűrő általában nem része a civil transzporter rendszereknek, de minden Csillagflotta transzporternél kötelező.

A sugárzósor a transzporter rendszernek a külső részére van felerősítve - űrhajó esetén a hajó burkolatára. A sor sugározza a tényleges anyagáramot a célhoz vagy a céltól. A sugárzósor tartalmazza a fázisátvivő mátrixot és az elsődleges energiátalakító tekercseket. Néhány transzporternél a sugárzósor egy nagy hatótávolságú molekuláris leképező szkennerekből álló klasztert is tarlamaz; ezzel a rendszer nagyobb távolságban lévő célpontokat is be tud mérni, és el tud sugározni mindenféle külső segítség nélkül. A legtöbb transzporter rendszer nem tartalmaz nagy hatótávolságú leképezőt; ezek a rendszerek csak egy másik transzporterbe, illetve transzporterből sugározhatnak. A célzószkennerek redundáns érzékelők csoportja, ezek határozzák meg a célállomás pontos helyét a transzporter egységhez képest. A célzószkennerek a célpont helyzetének környezeti körülményeit is meghatározzák. Habár kitüntetett célzószkennerek minden transzportációs folyamat részéként ideálisak lennének, a gyakorlatban minden kellő hatótávolságú és pontosságú érzékelőeszköz megadhatja a szükséges információt annyi idő alatt, ami kompatibilis a transzportervezérlő információs protokolljaival. Ráadásul, ha a transzportálás fix relatív helyek között - pl. bolygón belüli utazás esetén - történik, akkor a célzó információkra nincs is szükség. A transzporter precíz működése leginkább a rendszer felszereltségének szintjétől függ. A Csillagflotta transzporterei általában a legfejlettebbek a Föderációban, mivel szélesebb körű feladatokra és változatosabb körülmények között használják, mint a civil modelleket. Egy tipikus Csillagflotta transzportációs művelet a következőkből áll: A felsugárzás magába foglalja a sugárzósor használatát, mivel az elsődleges energiaátalakító tekercsek sugározzák a tárgyat a távoli helyről, ahol nincs transzporter rendszer. A helytől helyig folyó transzportálás hagyományos felsugárzási folyamat követését, míg a tárgy a mintatárolóba nem kerül; a tárgy aztán a másodlagos mintatárolóba kerül, majd egy másik sugárzósorba, mielőtt az új helyre sugároznák. Ez az eljárás alapvetően két transzportációs eljárást von össze, ezáltal a transzportálási alanyt az egyik helyről a másikra lehet sugározni, anélkül, hogy a hajón materializálódna. Ez az eljárás elkerülendő, mivel duplájára növeli az energiafogyasztást és a rendszer forrásigényét. Mint említettük, a mintatárolót arra használják, hogy a tárgyat stázisban tartsák. Ezek a minták néhány perc után elkezdenek szétesni, bár egy speciálisan módosított transzporter a mintatárolóban lévő alanyt 75 évig volt képes tárolni. Habár a transzporter rendszereket arra tervezték, hogy egy tárgyat sugározzanak át egy másik helyre, lehetséges a Csillagflotta transzporter biztonsági rendszerének felülírása, ezzel egy tárgyat egy szélesebb területen szét is szórhatnak. Ezt a rematerializáció során a gyűrűs szigetelő sugár felszámolásával érik el, megakadályozva ezzel, hogy a tárgy az eredeti hivatkozási mátrixa alapján formát öltsön. Ezt az eljárást például veszélyes szállítmányok - bomba vagy más fegyver - hatástalanításánál használják; gyakran előforul, hogy a tárgyat az űrban materializálják. A térváltás közeli sebességen történő transzportálást a szigetelő sugár frekvenciájának óvatós váltásával valósítják meg. Ez igen kényelmetlen érzés a használóknak, és igen veszélyes is. A térváltás alatti transzportálást a fentihez hasonlóan érhetik el; ez csak akkor hatékony, ha a cél és a kiindulás ugyanazzal a sebességgel halad. Az eltérő szubtéri sebességen utazó helyek között transzportálás során a minta integritása nagy mértékben sérülne - ez halálos az élőlények számára. A transzportálás négy fő lépésből áll: A cél bemérése és a koordináták rögzítése: a célkoordináták beprogramozása, távolság és relatív mozgás érzékelése, a környezeti tényezők megerősítése, és a diagnosztikai műveletek. Dematerializálás, és energiává alakítás: molekuláris leképező szkennerek hozzák létre a valós idejű kvantum-felbontás mintaképét az energiává alakítás alatt, és a fázisátviő tekercsek átalakítják a tárgyat egy folyamatos anyagárammá. Mintatárolók Doppler kompenzációja: az anyagáramot egy mintatárolóban tartják, a Doppler-eltolódás ellensúlyozására. Anyagáram átvitele: az indulástól a tárgy eljut a transzportálás helyére az egyik sugárzósoron keresztül.
A transzporter valószínűleg az egyik legnagyobb fejlődés az emberi és tárgyi mozgatás történetében; 2205-ben fedezték fel, az eszköz segítségével egy bolygón zajló utazás idejét majdnem nullára lehet csökkenteni. A transzporter alapműködési elvei viszonylag egyszerűek. A tárgyról létrehoz egy részletes letapogatást, lebontja a molekula-szerkezetét, aztán ezt a sugarat egy másik helyre küldi. A letapogatás során szerzett információ alapján építik újra a tárgyat a célállomáson. A legtöbb egyszerű ötlethez hasonlóan, egy működő transzporter megépítése igen összetett. Egy standard transzporter 10 fő részből áll: A transzporterdobogó az a hely, ahova a transzportálni kivánt tárgyat helyezik. Egy transzporterdobogó bármilyen méretű, ill. alakú lehet, bár a nagyobb dobogóknak jóval nagyobb energiaigényük van és ennek megfelelően kevésbé hatékony az állandó használatuk. A legtöbb dobogón 6 személy fér el. A műveleti konzol az egész rendszer vezérlő egysége; a konzolokat általában egyetlen ember kezeli, ő felelős a vészhelyzetek megoldásáért, valamint a rutinszerű műveletek irányításáért. A transzportervezérlő egy kitüntetett számítógép-rendszer, amely magát a transzportálási eljárást irányítja. Az elsődleges energia-átalakító tekercsek közvetlenül a transzporterdobogó felett találhatók. Ezek a tekercsek hozzák létre a gyűrűs szigetelő sugarat, egy téridő mátrixot teremtve, amelyben a dematerializáló folyamat lezajlik. A tekercsek egy tárolómezőt is létrehoznak a tárgy körül, hogy megakadályozzák a szigetelő sugár bármiféle sérülését a transzportálási folyamat során. Ez fontos, mert a behatások komoly energiakisülést okozhatnak. A fázisátvivő tekercsek a transzporterdobogó padlójában vannak. Ezek okozzák az aktuális dematerializációs/materializációs folyamatot. Ennek során a tárgyat alkotó szubatomikus részecskék közötti energiát felszakítja, ami maguknak az atomoknak a szétesését eredményezi. A molekuláris leképező szkennerek a dobogó tetején vannak. Ez az eszköz tapogatja le a transzportálni kivánt tárgy kvantumfelbontását, meghatározva ezzel a tárgyban lévő minden részecske helyét és mozgását. Nagy tömegű rakományt molekuláris szinten is lehet szkennelni, ha nem életbevágó a tárgy pontos újraképezése. Az élő anyag pontos információkat igényel, egy olyan eljárást, ami megszegi a Heisenberg-féle határozatlansági elvet. Ezt a Heisenberg-kiegyenlítő rendszer teszi lehetővé, ami minden személyszállító transzporter molekuláris leképezőjében megtalálható. Minden transzporter négy garnitúrányi redundáns szkennerrel készül, ezáltal még három elvesztése esetén a negyedikel még működhet a rendszer. Ha két szkenner ugyanazt a hibát okozza, a transzportálási folyamatot a transzportervezérlő rendszer leállítja. A mintatároló egy nagy szupravezető eszköz, általában közvetlenül a transzporter egység alatt található. Amikor a tárgy dematerializálódott, bekerül a mintatárolóba és itt függésben marad, amíg a rendszer kompenzálja a közte és célhely közötti relatív mozgást. A mintatárolókat számos különböző transzporter rendszer között meg lehet osztani, de egy transzporter egyszerre csak egy tárolót használhat. Vészhelyzetben a mintát anélkül a tárolóban lehet tartani, hogy elküldenék vagy dematerializálnák. Azonban néhány perc után a minta el kezd szétesni, és akár annyira megsérülhet, hogy a tárgyat már nem lehet visszahozni régi formájába. A bioszűrő egy képfeldolgozó eszköz, ami analizálja a molekuláris leképező szkennerből bejövő adatokat, hogy kiszűrjön minden potenciálisan veszélyes organizmust, amely megfertőzte a tárgyat. A bioszűrő általában nem része a civil transzporter rendszereknek, de minden Csillagflotta transzporternél kötelező.

A sugárzósor a transzporter rendszernek a külső részére van felerősítve - űrhajó esetén a hajó burkolatára. A sor sugározza a tényleges anyagáramot a célhoz vagy a céltól. A sugárzósor tartalmazza a fázisátvivő mátrixot és az elsődleges energiátalakító tekercseket. Néhány transzporternél a sugárzósor egy nagy hatótávolságú molekuláris leképező szkennerekből álló klasztert is tarlamaz; ezzel a rendszer nagyobb távolságban lévő célpontokat is be tud mérni, és el tud sugározni mindenféle külső segítség nélkül. A legtöbb transzporter rendszer nem tartalmaz nagy hatótávolságú leképezőt; ezek a rendszerek csak egy másik transzporterbe, illetve transzporterből sugározhatnak. A célzószkennerek redundáns érzékelők csoportja, ezek határozzák meg a célállomás pontos helyét a transzporter egységhez képest. A célzószkennerek a célpont helyzetének környezeti körülményeit is meghatározzák. Habár kitüntetett célzószkennerek minden transzportációs folyamat részéként ideálisak lennének, a gyakorlatban minden kellő hatótávolságú és pontosságú érzékelőeszköz megadhatja a szükséges információt annyi idő alatt, ami kompatibilis a transzportervezérlő információs protokolljaival. Ráadásul, ha a transzportálás fix relatív helyek között - pl. bolygón belüli utazás esetén - történik, akkor a célzó információkra nincs is szükség. A transzporter precíz működése leginkább a rendszer felszereltségének szintjétől függ. A Csillagflotta transzporterei általában a legfejlettebbek a Föderációban, mivel szélesebb körű feladatokra és változatosabb körülmények között használják, mint a civil modelleket. Egy tipikus Csillagflotta transzportációs művelet a következőkből áll: A felsugárzás magába foglalja a sugárzósor használatát, mivel az elsődleges energiaátalakító tekercsek sugározzák a tárgyat a távoli helyről, ahol nincs transzporter rendszer. A helytől helyig folyó transzportálás hagyományos felsugárzási folyamat követését, míg a tárgy a mintatárolóba nem kerül; a tárgy aztán a másodlagos mintatárolóba kerül, majd egy másik sugárzósorba, mielőtt az új helyre sugároznák. Ez az eljárás alapvetően két transzportációs eljárást von össze, ezáltal a transzportálási alanyt az egyik helyről a másikra lehet sugározni, anélkül, hogy a hajón materializálódna. Ez az eljárás elkerülendő, mivel duplájára növeli az energiafogyasztást és a rendszer forrásigényét. Mint említettük, a mintatárolót arra használják, hogy a tárgyat stázisban tartsák. Ezek a minták néhány perc után elkezdenek szétesni, bár egy speciálisan módosított transzporter a mintatárolóban lévő alanyt 75 évig volt képes tárolni. Habár a transzporter rendszereket arra tervezték, hogy egy tárgyat sugározzanak át egy másik helyre, lehetséges a Csillagflotta transzporter biztonsági rendszerének felülírása, ezzel egy tárgyat egy szélesebb területen szét is szórhatnak. Ezt a rematerializáció során a gyűrűs szigetelő sugár felszámolásával érik el, megakadályozva ezzel, hogy a tárgy az eredeti hivatkozási mátrixa alapján formát öltsön. Ezt az eljárást például veszélyes szállítmányok - bomba vagy más fegyver - hatástalanításánál használják; gyakran előforul, hogy a tárgyat az űrban materializálják. A térváltás közeli sebességen történő transzportálást a szigetelő sugár frekvenciájának óvatós váltásával valósítják meg. Ez igen kényelmetlen érzés a használóknak, és igen veszélyes is. A térváltás alatti transzportálást a fentihez hasonlóan érhetik el; ez csak akkor hatékony, ha a cél és a kiindulás ugyanazzal a sebességgel halad. Az eltérő szubtéri sebességen utazó helyek között transzportálás során a minta integritása nagy mértékben sérülne - ez halálos az élőlények számára. A transzportálás négy fő lépésből áll:
A cél bemérése és a koordináták rögzítése: a célkoordináták beprogramozása, távolság és relatív mozgás érzékelése, a környezeti tényezők megerősítése, és a diagnosztikai műveletek. Dematerializálás, és energiává alakítás: molekuláris leképező szkennerek hozzák létre a valós idejű kvantum-felbontás mintaképét az energiává alakítás alatt, és a fázisátviő tekercsek átalakítják a tárgyat egy folyamatos anyagárammá. Mintatárolók Doppler kompenzációja: az anyagáramot egy mintatárolóban tartják, a Doppler-eltolódás ellensúlyozására. Anyagáram átvitele: az indulástól a tárgy eljut a transzportálás helyére az egyik sugárzósoron keresztül.

Téranomáliákk

A kardassziai és bajori űr közelében található Vadvidék egy nagyon veszélyes hely, számos nagyon erős koncentrációjú plazmaviharral. A viharok miatt nagy nehéz navigálni, különösen nagyobb hajókkal. A kardassziai megszállás alatt a bajori ellenállás gyakran használta búvóhelynek a Vadvidéket, mivel a nagy kardassziai hadihajók képtelenek voltak követni a jóval kisebb bajori hajókat. A megszállás után a Maquis használta rejtekhelyéűl a kardassziaiak és a Csillagflotta elől menekülve. Briar- A ba'ku bolygóját körülölelő Briar-térséget anomáliák és metreon gázfelhők jellemzik. A térségben nem lehet teret váltani, és a Csillagflotta hajóknak speciális változtatásokra van szükségük, hogy hatékonyan tudjanak működni. 2375-ben az Enterprise-E-nek mindenféle változtatás nélkül kellett a térségbe lépnie. Közben a hajó két son'a hajóval is harcba keveredett. Az Enterprise-nak számos nehézséggel kellett megküzdenie. Végül az Enterprise a Bussard kollektorokkal metreon gázt szívott be, amit a son'a hajók közelében berobbantott; az egyik megsemmisült, a másik megrongálódott. Sötét anyag Ezt az anyagot nehéz normális érzékelőkkel felfedezni. A sötét anyag leginkább csillagködökben található meg, habár a feltételezések szerint a sötét anyag nagyobb mennyiségben fordul elő az univerzumban, mint a normál anyag. A sötét anyag magas koncentrációja kis hézagokat okozhat a normál tér felépítésében. Ezeken a területeken áthaladó normál anyag megjósolhatatlan módon hirtelen fázist válthat, ekkor átmeneti elektomos áramlatok jöhetnek létre, olyanok, mint amiket egy szubtéri torzulás hoz létre, csak éppen szubtérmező nélkül. A sötét anyag csökkentheti a normál anyag keresését végző érzékelők teljesítményét; ezáltal a sötét anyagot tartalmazó csillagködök jó rejtekhelyül szolgálhatnak. 2374-ben Sisko kapitány a lelepleződés elől egy csillagködbe menekült jem'hadar hajójával. Sötét anyagot csillagködön kívül is találhatunk. 2376-ban a Voyager egyik kompja egy sötét anyagból álló protoüstökössel találkozott. A vizsgálatok során felfedeztek egy új, sötét anyag alapú életformát. Végül nem sikerült jelentős fokú kapcsolatot létesíteni. Graviton- Ez egy szubtérben utazó jelenség, amely alkalmanként a normál térbe is átlép, majd visszatér a szubtérbe. Amíg a normál térben van minden tárgyat beszippant maga körül, amiket aztán a belsejében tart. Az ellipszis több milliárd éves lehet, és különösen ősi leleteket is elnyelt. Az anomáliával eddig csak nagyon ritkán találtkoztak. 2032-ben az ellipszis elnyelte a Mars közelében keringő Aries 4-et. 2376-ben pedig a Voyager találkozott a jelenséggel. Az anomália előbukkanása 9. szintű gravimetrikus torzulásokat okozott; a Voyager a jelenség teljes energiáját 30 millió Terajoule-ra becsülte. Az ellipszis nagyon erősen vonzotta a Voyagert, valamint olyan interferenciát hozott létre, melyben a térhajtóművek nem működtek, így a menekülés nagyon nehéznek tűnt. A gravimetrikus hatások elegendőek lettek volna, hogy szétroppantanak egy csillaghajót. Szerencsére Hétkilenced felismerte a jelenséget, mert a Borg is már találkozott vele. Azt tanácsolta, hogy csökkentsék az energiát és fordítsák meg a pajzs polaritását, ezek segítségével a Voyagernek sikerült elmenekülnie az anomáliától. A belsejének vizsgálatakor a Voyager egy stabil területet is felfedezett, amelyben a gravimetrikus torzulások elhanyagolhatók. A letapogatások megtalálták az Aries 4-et is. A módosított pajzsú Delta komp berepült az ellipszisbe, és visszahozták Kelley hadnagy testét is. Ion viharok Egy viszonylag gyakori jelenség. A viharok számos rendszert megrongálhatnak. Az 5. szintű ion viharok még nem túl veszélyesek a hajókra nézve, míg a 7. szintű viharok már súlyos sérüléseket tudnak okozni kisebb hajóknak. A 8. szintű viharok már csillaghajókra is veszélyesek. 2375-ben a Delta komp súlyosan megsérült egy ion viharban és egy M osztályú kisbolygóra zuhant. A Voyagernek sikerült átjutnia egy 5. szintű viharon, és megmentette a kompot, mielőtt megérkezett volna egy 8. szintű vihar. Kicsavarodva 2371-ben a Voyager fedezte fel az űr egy kicsavart területét, amely számos főrendszerben okozott hibát, főleg a kommunikációsban. Amikor a kapitány embereket próbált küldeni a hajó fontosabb részeibe, gyorsan kiderült, hogy valami nagyon különös történt. A hajó felépítése radikálisan megváltozott. A változás folytatódott, egyik pillanatról a másikra alakult át az egész Voyager. Janeway kapitány és Kim zászlós a Jeffries-csöveken keresztül próbálta elérni a hídat, de ehelyett egy olyan mezővel találkozott, amely magát a teret torzította. Janeway karját beburkolta ez a mező, ami után a kapitány különös önkívületbe került. A torzulás az egész hajót átalakította, majd miután végzett eltűnt, és a legénység sértetlenül megúszta az esetet. Az anomália után 20 millió GigaKvad új információ került a hajó komputerébe. Delphic-térség Az űr kb. 2000 fényév széles területe, számos naprendszert tartalmaz. A térség széle 2153-ban 50 fényév közelségbe került a Földhöz. A térség kora ismeretlen, habár a Triannon szerint ez egy természetfeletti jelenség, amely 1153-ban jöhetett létre. Mind a vulkániak, mind a klingonok vonakodtak belépni a térségbe. 2133-ban egy klingon hajónak sikerült visszajutnia az anomáliából, de a legénység tagjai szörnyű sérülésket szereztek.

2152-ben az NX-01 Enterprise a Földet megtámadó xindiket keresni lépett be a térségbe. A hajó majdnem 10 hónapot kutatott, és sikerült megakadályoznia egy további támadást. A küldetés közben Archer kapitány megtudta, hogy a térséget egy hatalmas mesterséges gömbökből álló hálózat tartja karban. A gömböket azért hozták létre, hogy azok átalakítva az űr természetét, utat nyissanak egy másik dimenzióból származó idegen faj inváziójának. A térségbeli anomáliákat ott alakultak ki, ahol a gömbök által kibocsátott gravimetrikus hullámok összeütköztek. Ezeknek az anomáliáknak különböző volt a típusuk és erősségük.
2154-ben az Enterprise-nak sikerült elpusztítani a 41-es számú gömböt, a hálózat egy kulcstagját. Ez egy láncreakciót indított el, amelyben az összes gömb megsemmisült. A hatásoktól megszabadulva, a terület gyorsan visszatért eredeti, normál téri formájába.

Térhajtómű


A térhajtómű a legelterjedtebb fénynél gyorsabb utazási eszköz az Alfa Kvadránsban. Az első térhajtóművet 2063-ban Zephram Cochrane készítette el. Ez még egy fúziós reaktort használt, hogy alacsony energiájú energiaplazma áramot hozzon létre. Az áramot kettéválasztotta, és egy pár szubtértekercsen vezette keresztül, hogy egy olyan mezőt hozzon létre a hajó körül, amelynek segítségével a fénynél is gyorsabban utazhat.
Az emberek hamarosan eladták a térhajtóművet más fajoknak is, így ez a technológia elég elterjedt lett a kvadránsban, több mint 2000 faj használta. A hajtóművek mai megvalósításai alapjában véve nem különböznek Cochrane eredeti rendszerétől; a hajók manapság általában anyag/antianyag reaktorokat használnak a fúziósak helyett, és a dilítium használata jóval fejlettebb energia rendszert tesz lehetővé. A hajtóműben szubtértekercsek száma és összetettsége is megnőtt.
A jövőben számos fejlesztés lehetséges. Egy évszázaddal az első próbálkozások után, a transztér-hajtómű még mindig a Föderáció tudományának egyik komoly kihívása. A kutatások másik ága a koaxiális reaktormagok kifejlesztése, amelyek segítségével nagyobb távolságokat tehetnek meg, és a csúszófolyam technológia, amellyel elméletben akár több száz fényévet is megtehetnek egy másodperc alatt. Megint egy másik kutatási ág az, hogy stabil mesterséges féregjáratokat hozzanak létre, és ezzel akár a térhajtóművekre már nem is lesz szükség.
Üzemanyag tárolása

Minden csillaghajón két különböző üzemanyag-tároló rendszer van; az anyagot tároló egység általában egy nagy üzemanyagtartály, amely nagy mennyiségű deutériumot tartalmaz - egy Galaxy osztályú hajón például 62.500 köbméter deutériumot tárolnak. A hajó ezen felül 12.500 tonna üzemanyagot hordoz, amely elegendő egy három éves küldetésre normál tér- és impulzus hajtómű használata mellett.
Az antianyagot kisebb tárolókban helyezik el; a standard csillaghajó antianyag-tárolója 100 köbméter üzemanyagot tárol - összesen 3000 köbmétert. A Galaxyken antihidrogént használnak, és ezt mágneses mezőkőn belül tárolják. Egy az antianyag-tárolót érintő rendszerhiba esetén, a tárolókat a hajóból ki lehet dobni.
Reakciós injektorok


Az üzemanyag a tárolókból a reakciós injektorokhoz kerül; ezeket arra tervezték, hogy folyamatosan továbbítsák az anyagot és az antianyagot a reaktormagba. Az anyag reakciós injektor (MRI) a mag tetején található; ez egy kúp alakú szerkezet 5.2 méteres átmérővel és 6.3 méteres magassággal. Az injektort megerősített szórású woznium karbmolibdenidből készítik. Lökéscsökkentő cilinderek kapcsolják a deutérium tartályhoz.
A Csillagflotta hajóknál az MRI számos egymásba ágyazott injektorból áll. Minden injektor két deutérium-sokszorosítót, üzemanyag kondíciónálót, fúziós előégetőt, mágneses csillapítóblokkot, gázkeverőt, fúvókafejet és összefüggő vezérlő hardvert tartalmaz. Más kialakítás is előfordulhat civil, illetve más fajok hajóin. Működéskor a deutérium bekerül a sokszorosítóba, amelyen keresztül eljut a kondíciónálókig, ahol lehűl. Ezzel a deutérium megszilárdul; mikroméretű golyók jönnek létre, amelyet egy mágneses fúziós rendszerrel előégetnek. Az üzemanyag a gázkeverőbe kerül, ahol eléri a 1.000.000 Kelvin-fokos hőmérsékletet is. Ezek után a fúvókafejek a gázáramot összpontosítják, és a reteszelő részbe küldik.
Az antianyag injektorok (ARI) a reaktormag alsó végén találhatóak. A kialakítása különbözik az MRI-től, mivel az antianyag jóval veszélyesebb. Az antianyagot mágnesesen védik meg attól, hogy bármilyen szerkezetbeli átalakulás jöjjön létre benne. Az ARI néhány vonatkozásában egyszerűbb szerkezet, és kevesebb mozgó részből áll. Ugyanazt a szerkezeti megoldásokat tartalmazza, mint az MRI, kibővítve a mágnesezett üzemanyagcsatornákkal. A rendszer 3 pulzáló antianyag gázszétválasztót tartalmaz. Ezek választják szét a bejövő antihidrogént kisebb csomagokra, és küldik tovább a reteszelő részbe. Mindegyik szétválasztó egy injektor fúvókához vezet, és mindegyik fúvóka kinyílását egy számítógép vezérli.
Mágneses reteszelők

A mágneses reteszelők alkotják a reaktormag nagy részét. Fizikai támogatást nyújtanak a reakciókamrának, az egész magot nyomás alatt tartják, és ezek vezetik az üzemanyagfolyamot a megfelelő részekbe.
Az anyagreteszelő általában hosszabb, mint az antianyag reteszelő, mivel az antianyagot könnyebb fókuszálni. A mágneses reteszelők két részből állnak; mindegyik rész számos feszülésgátlót, mágneses reteszelőtekercset, valamint vezérlő hardvert tartalmaz. A reteszelőtekercseknek több tucat aktív elemet kell tartalmaznia, és a fejlettebb kialakításoknál ezeket úgy állítják be, hogy a mágneses mezőt teljesen a reteszelőn belül tartsák. A Csillagflotta reaktormagjai általában egy külső réteget is tartalmaznak, amelyek átengedik a belső rétegekből kiszabaduló ártalmatlan fotonokat, ezzel fényes, sugárzó hatást hoznak létre. Ez lehetővé teszi, hogy vizuálisan is figyelemmel kísérhessék a magban lezajló reakciók aktivitását. Amint az üzemanyag elhagyja az injektor fúvókáit, a reteszelők összesűrítik, ami tetemesen megnöveli a sebességet. Ez biztosítja a megfelelő ütközési energiát és egyesülést a reakciókamrán belül.
Reakciókamra


A reakciókamra sok tekintetben a hajó "szíve". Elsődleges funkciója az anyag- és antianyagfolyam találkoztatása, és az ennek eredményeként létrejövő energia továbbítása az energiaátviteli vezetékek felé. Ez az egyszerűnek tűnő feladat valójában eléggé összetett, hiszen rengeteg különböző érzékelőre és más figyelő és vezérlő eszközre van szükség. A dilítium szabályozza a reakciót, és jóval nagyobb hatékonyságot és kimeneti energiát biztosít, amelyhez még összetettebb kialakításra van szükség. A manapság használt reakciókamrák alapjában véve megegyeznek az egy évszázaddal, vagy még korábban használtakkal.
Dilítium

A dilítium a kulcsszereplő az anyag/antianyag reaktorok kialakításánál. A lítiumot felváltó dilítiumot 2265 óta használják a Föderáció hajóin.
A dilítium fontossága a figyelemreméltó tulajdonságaiban figyelhető meg. Nagy frekvenciájú elektromágneses mezőben a dilítium teljesen ellenáll az antianyagnak. A mező dinamóhatása miatt a kristályrácsban lévő vasatomok lehetővé teszik, hogy az antianyag minden reakció nélkül áthaladjon rajta. A dilítiumot így a reakció közvetítésére használják, növelve ezzel a hatékonyságot. Mivel a természetes dilítium ritka, ezért a legtöbb csillaghajón szintetizálják.
Energiaátvitel

Az energiaátviteli vezetékek (PTC) természetükben hasonlítanak a reaktormag mágneses reteszelőihez, mivel ezeknél is nagy energiájú mágneses mezőket használnak, hogy az energetikus plazmát az egyik helyről a másikra továbbítsák.
A Föderáció csillaghajóin minden gondolához külön PTC vonal tartozik. Mivel a legtöbb csillaghajó két gondolával van felszerelve, a két PTC vonal szimmetrikusan van elrendezve. Ezek a hajtómű-szekcióból indulnak ki, és magukba a gondolákba jutnak el.
A rendszer kisebb változatait más eszközökbe való energia átviteléhez is használják, mint pl. a fézerek, pajzsok vagy éppen tudományos laborok.
Plazmainjektorok

Az energiaátviteli vezetékek végén találhatók a plazmainjektorok. Minden gondolában található ezekből egy, és az a feladatuk, hogy egy pontosan célzott plazmafolyamot jutassanak el a szubtértekercsek közepén keresztül.
Mivel a PTC csak kis pontossággal képes vezérelni a plazmafolyamot, a plazmainjektor rendszert gyakran úgy alakítják ki, hogy újrakondicionálják az üzemanyagfolyamot azért, hogy megszüntessék a turbulenciát, és biztosítsák a folyam átvezetését a szubtértekercseken keresztül. A legtöbb Csillagflotta hajón a PTC-ből származó plazmafolyamot kettéválasztják és örvényléstompítón vezetik keresztül, mielőtt még újrakevernék.
Szubtértekercsek
Az üzemanyag végül a szubtértekercsekbe kerül. Ezek az eszközök nagy hasított toroidokból állnak, amelyek a gondolák tömegének legnagyobb részét képezik. A hatékonyság növelésének érdekében gyakran különböző anyagokból álló több rétegből készülnek; ez viszont jóval komplikáltabbá teszi a gyártásukat.
A szubtértekercsek többrétegű mezőt hoznak létre a hajó körül, ezzel biztosítva azokat a meghajtási erőket, amelyekkel egy csillaghajó a fénynél is gyorsabban képes haladni. A mező alakjának és méretének változtatása befolyásolja a sebességet, a gyorsulást és a hajó irányát.

Teremtés


A Teremtést a Dr. Carol Marcus vezette csoport fejlesztette ki, lényege, hogy szubatomikus szinten úgy alakítja át az anyag molekuláris felépítését, hogy abból élet keletkezzen. Dr. Marcus a projektet három lépésben kívánta megvalósítani. A tudóscsapat 2284-ben sikeresen elérte az első szintet. A második szakaszt egy élettelen bolygó föld alatti üregeiben tervezték végrehajtani; a kísérletre végül a Regula aszteroidát választották. Egy űrlaboratórium, a Regula I keringett a planetoid körül, és egy Csillagflotta mérnökcsapat tíz hónapot töltött azzal, hogy alagútat fúrjon a kísérletekhez. Egy év fejlesztés után a tudósok készen álltak a második szakasz teszteléséhez. Az eszköz kitűnően működött: egy nap alatt létrehozott egy több kilométer hosszú föld alatti barlangot, amelyben gyorsan kialakultak különböző egyszerűbb életformák, létrehozva ezzel egy teljes ökoszisztémát - a semmiből. A Csillagflotta a U.S.S. Reliant-et bízta meg azzal, hogy találjon egy megfelelő bolygót a projekt harmadik szakasza számára. Dr. Marcus az eljárást már bolygó mértékben akarta kipróbálni, és megépített egy torpedószerű Teremtést, amit egy élettelen holdra lőttek volna ki. A robbanással egy láncreakció jön létre, amely gyorsan az egész felszínen végigsöpör, létrehozva ezzel egy élő bolygót a halott planétából, amely képes arra, hogy rajta bármilyen megszülető életformát fenntartson. Sajnos, a hatás "felülírná" a meglévő életet az új mátrixszal. Tudomásul véve ezen technológia fegyver jellegét, Dr. Marcus úgy döntött, hogy a teszt alatt még egy kis mikróbát sem szabad elpusztítani. A Reliant ezért egy teljesen élettelen bolygót indult keresni. A Ceti Alpha V vizsgálata közben Khan Sing elrabolta a Reliantet. Khan tudomást szerzett a Teremtésről, és meg akarta kaparintani. Sikerült is neki, Kirk kapitány becsalta a Reliantet a Motarra csillagködbe a Regula közelében és megbénította. Khan, hogy elpusztítsa Kirköt, felrobbantotta a Teremtés szerkezetet a csillagködben. Az eszköz minden korábbi elvárást felülmúlt; a csillagköd teljesen elpusztult és az ott lévő anyagból egy új bolygó jött létre. A barlanghoz hasonlóan itt is keletkezett élet. A nem sokkal később a bolygóra érkező csapat felfedezte, hogy a bolygó regenerálta Spock kapitány testét is, aki a halála után egy kapszulában került a planétára. A Teremtés egy teljesen kifejlett ököszisztémát teremtett a bolygón. A klingonok is tudomást szereztek az eszközről, és egy hajót is küldtek a bolygóhoz. A Ragadozómadár elpusztította a Grissomot, és elfogta a felderítő csapatot. A vizsgálatok során kiderült, hogy nincs minden rendben a bolygóval. Dr. Marcus bevallotta, hogy protoanyagot is tett az eszközben, egy olyan instabil anyagot, amit tilos használni. E miatt a létrejött bolygó instabillá vált, és gyors ütemben öregedett. Kirknek sikerült kiszabadítania a tudósokat, és a felrobbantott Enterprise helyett a Ragadozómadárral szökött el.
Az utóbbi egy évszázadnyi kutatás ellenére, a Teremtés szerkezet sosem lett teljesen sikeres. Habár nem sikerült vele létrehozni egy teljesen stabil bolygót, igen nagy erejű fegyver maradt. Szerencsére a Föderáció sosem gondolt ilyen felhasználásra
Szubtéri sebességskálák


Amióta Zephram Cochrane 2063-ban először használta a térhajtóművet, két módszert használtak a szubtéri sebességek mérésére. Az eredeti "Cochrane skálát" a nagy ember maga fejlesztette ki a Phoenix tesztrepüléséhez. Ez egy relatíve egyszerű skála volt, amely a következő formulát követte:

v/c=WF3

Ahol v a jármű sebessége, c a fénysebesség és WF a szubtér faktor. Ennek a skálának az egyszerűsége az előnye, bármely szubtér faktor a sebesség a fénysebesség többszöröse, azaz:
Szubtéri faktor Sebesség
(xc)
1 1
2 8
3 27
4 64
5 125
6 216
7 343
8 512
9 729
10 1,000
11 1,331
12 1,728
13 2,197
14 2,744



2300-ra többen elégedetlenek kezdtek lenni a Cochrane skálával. Bár a subtéri formulát használók számára kényelmes megoldás volt, de kevésbé volt hasznos a gépészek és szakemberek számára, mivel csak relatíve kis mértékben vette figyelembe a pillanatnyi csillagközi feltételeket. Éppen ezért a motoroknak sokkal több energia kellet az 5-ös fokozat eléréséhez egy gravimetrikus torzulásban utazva, mint relatíve "nyugodt" csillagközi űrben. A gépészeti részlegek évekig lobbiztak egy új skála bevezetéséért, de a parancsnoki hidak állománya ellenállt és a Csillagflotta Főparancsnokság, mely elsősorban ex híd tisztekből állt, egyetértett velük. A USS Wilmingtonnak és teljes személyzetének elvesztése 2309-ben egy ionviharban megváltoztatta hozzáállásukat. A vizsgálat során felmerült, hogy Lamarr kapitány, amikor 7-es fokozatot rendelt el komolyan túlterhelte a Wilmington motorjait a viharban, bár normál körülmények között a Wilmington képes volt ezen sebesség fenntartására egy ionvihar azonban túl nagy megterhelés volt. Bár más tényezők is nagyban közrejátszottak, mint például a hajófedélzeti kommunikáció összeomlása, a Csillagflotta nem volt hajlandó még egy ilyen helyzetet megkockáztatni. A Terrance-Neltorr fokozatos skálát először 2298-ban javasolta két civil térhajtómű specialista. A TNG skálán a szubtér faktor azt a szubtéri feszültség szintet jelzi, melyet a járműnek mind előállítania, mind pedig elviselnie kell, mintsem a jármű sebességét. Bármely adott szubtér faktor valós sebessége függ a pillanatnyilag fennálló pontos feltételektől. Szóval egy a TNG skálát használó kapitány parancsot adhat 7-es fokozatra a mélyűrben, egy naprendszerben és egy ionviharban is és biztos lehet abban, hogy nem terheli túl a hajtóműveket. Ezen kívül az új skálát úgy hozták létre, hogy az elmúlt évszázad technikai fejlődését is belefoglalhassák. A Csillagflotta több lehetséges új skála gyors elemzését hajtotta végre 2310. és 2311. között, mielőtt hivatalosan elfogadták a TNG skálát, és az átállást 2312-ben hajtották végre. Ideális feltételek mellett, amilyeneket például a csillagközi űrben találunk, a TNG warp faktorok sebességei a következő két formula egyikével számítják:

9-es fokozatig: v/c=WF(10/3)

Ez nagyon hasonló a Cochrane skálához. 9-es fokozat felett a formula kissé komplexé válik. Legjobban így approximálhatjuk:

v/c=WF[{(10/3)+a*(-ln(10-WF))^n)+f1*((WF-9)^5)+f2*((WF-9)^11)]

Ahol "a" a szubtérmező sűrűsége, n az elektromágneses fluxus, f1 és f2 a Cochrane fénytörési, illetve visszaverődési indexek. Ideális körülmények között a csillagközi mélyűr "normál" részében a=0.00264320, n=2.87926700, f1=0.06274120 és f2=0.32574600 értékek várhatóak. A TNG-skála szerinti szubtéri sebességeket az alábbi táblázat mutatja:

UTAZÁS IDEJE
Szubtér
fokozat Eqyenlő
(xc) Földtől
a Holdig
(400,000 km) Naprendszeren
keresztül
(12 milliárd km) Legközelebbi
csillagig
(5 fényév) Szektoron
keresztül
(20 fényév) Föderáción
keresztül
(8.000 fényév) Androméda-
rendszerig
(2 milliárd fényév)
1 1 1,3333 mp 11,1 óra 5,0 év 20,0 év 8.000,0 év 2.000.000 év
2 10 0,1323 mp 1,1 óra 181,1 nap 2,0 év 793,7 év 198.425,1 év
3 39 0,0342 mp 17,1 perc 46,9 nap 187,5 nap 205,4 év 51.360,1 év
4 102 0,0131 mp 6,6 perc 18,0 nap 71,9 nap 78,7 év 19.686,3 év
5 214 0,0062 mp 3,1 perc 8,5 nap 34,2 nap 37,4 év 9.356,9 év
6 392 0,0034 mp 1,7 perc 4,6 nap 18,6 nap 20,4 év 5.095,6 év
7 656 0,0020 mp 1,0 perc 2,8 nap 11,1 nap 12,2 év 3.048,2 év
8 1,024 0,0013 mp 39,1 mp 1,8 nap 7,1 nap 7,8 év 1.953,1 év
9 1.516 0,0009 mp 26,4 mp 1,2 nap 4,8 nap 5,3 év 1.318,9 év
9,1 1.573 0,0008 mp 25,4 mp 1,2 nap 4,6 nap 5,1 év 1.271,2 év
9,2 1.649 0,0008 mp 24,3 mp 1,1 nap 4,4 nap 4,9 év 1.212,9 év
9,3 1.693 0,0008 mp 23,6 mp 1,1 nap 4,3 nap 4,7 év 1.181,6 év
9,4 1.757 0,0008 mp 22,8 mp 1,0 nap 4,2 nap 4,6 év 1.138,3 év
9,5 1.828 0,0007 mp 21,9 mp 24,0 óra 4,0 nap 4,4 év 1.093,9 év
9,6 1.909 0,0007 mp 21,0 mp 23,0 óra 3,8 nap 4,2 év 1.047,7 év
9,7 2.044 0,0007 mp 19,6 mp 21,4 óra 3,6 nap 3,9 év 978,5 év
9,8 2.304 0,0006 mp 17,4 mp 19,0 óra 3,2 nap 3,5 év 868,0 év
9,9 3.053 0,0004 mp 13,1 mp 14,4 óra 2,4 nap 2,6 év 655,1 év
9,95 4.183 0,0003 mp 9,6 mp 10,5 óra 1,7 nap 1,9 év 478,1 év
9,975 5.552 0,0002 mp 7,2 mp 7,9 óra 1,3 nap 1,4 év 360,2 év
9,99 7.912 0,0002 mp 5,1 mp 5,5 óra 22,2 óra 1,0 év 252,8 év
9,995 10.553 0,0001 mp 3,8 mp 4,2 óra 16,6 óra 276,7 nap 189,5 év
9,999 25.567 0,0001 mp 1,6 mp 1,7 óra 6,9 óra 114,2 nap 78,2 év
9,9999 199.516 0,0000 mp 0,2 mp 13,2 perc 52,7 perc 14,6 nap 10,0 év
10 Végtelen 10-es fokozaton egy tárgy végtelen sebességgel halad, és egyszerre a tér minden pontján jelen van

Bár a TNG skála a gyakorlatban nagyon sikeresnek bizonyult a legújabb fejlesztések a térhajtás terén megkérdőjelezik gyakorlati hasznát. 2312-ben úgy tűnt, hogy a csillaghajók még jó ideig nem fognak 9.9-es fokozatnál gyorsabban utazni, de a modern járművek képesek 9.99-es fokozat feletti sebességekre is és néhányan azt jósolják, hogy az elkövetkező 20 év elhozza majd a 9.999 régióban utazó hajókat is. Bár mérnöki szempontból nincs probléma ezekkel a számokkal, hamarosan a híd parancsnoki állományának problémás lesz a taktikai helyzet követése, mivel három tizedes jegyig kell maj
avatar
Benjamin Lafayette Sisko

Hozzászólások száma : 12
Regisztráció dátuma : 2009. Dec. 12.
Tartózkodási hely : DS9
Kinézet : Kopasz fej, marcona tekintet. Gyakran így jellemzik a kapitányt. Nem véletlenül.
Foglalkozás : Kapitány

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.